Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

keveredésen ment át, de ennek a nagy találkozásnak bélyegét egész történelmi szer^^p során felismerhetjük. A magyarságnak nyelvet adó előmagyar nép műveltségére az ugor őshaza területén végzett ásatások derítettek fényt. Ennek az ősi, első lelőhelyéről ananjinói műveltségnek elnevezett sajátos kultúrának az emlékei a Kr. e. VII. és II. század közti, több mint félezer esztendőből származnak, tehát abból az időből, amikor a Dunántúl — későbbi hazájuk — kelta uralom alá került. A sírmezőkből és a közelükben feltárt váracskákból, az úgynevezett (gorodiscsékből) sokféle csonteszköz és bronz tárgy került napvilágra. Ezek a leletek két különböző, ősi kultúráról tesznek tanúságot. Ügy sejtik, hogy a bronzeszközök talán az erdei élethez szokott és a nagy szibériai erdőségek déli peremén élő halász-vadász életmódot folytató, csonteszközöket használó előmagyar népre telepedett idegen, valószínűleg szkita vagy ogur elemek jelenlétéről vagy talán az őslakosság idegen hatásban részesült, előkelőbb rétegéről tanúskodnak. Az így nyert művelődési képnek a kiegészítésére — amint majd alább látjuk — a nyelvtudomány segítségével, a magyar nyelvkincsnek az ugor nyelvközösség korából maiglan is megőrzött művelődési szavai szolgáltatnak adatokat. Ezek alapján megállapítható, hogy az előmagyarok és vogulosztják rokonaik már fejlett családi életet éltek. A fiatalok családalapítása azonban még nem vonta maga után a gazdasági- és jogközösség kötelékeinek elszakadását, hanem a rokon családok továbbra is megmaradtak a természetes szaporodás útján létrejött tágabb vérségi közösség, a nemzetség (a had) kötelékében. Fejlettebb politikai szervezkedésnek, több nemzetséget politikai közösségben egyesítő törzsnek, törzsszövetségnek, törzsfői vagy fejedelmi hatalomnak, több nemzetség kereteit meghaladó katonai szervezkedésnek ekkor még semmi nyoma sem volt. A legmagasabb társadalmi alakulás ebben a korban tehát a vérségi köteléken nyugvó nemzetség. A nemzetségek egymásközt, a kezdetleges népeknél oly nagy szerepet játszó vérbosszú ősi jogát gyakorolva, bizonyára épúgy háborúskodtak, mint a Kr. u. XIII. században kései mordvin rokonaik. E nemzetségi vérbosszú harcok következtében alakult át az eredetileg nemzetséget jelentő had szavunk katonai műszóvá. A korlátlan családapai hatalommal élő nemzetségfő (úr) uralma alatt álló és többnyire egy-egy kezdetleges erődítés, földvár, sánc, árok körül csoportosuló nemzetségek önálló életet