Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
tek a frank birodalomba és a Castellum Guntionist = Günz mellett — a frankkor történetével foglalkozó írók egyrésze tévesen a mai Kőszeggel (Güns) véli azonosnak — Gerold utódját Gotramot is megölték az avarok. 1 Ennek azonban épp annyi tény mond ellent, amennyi azt alátámasztja. A frankok 799-től kezdve 803-ig csaknem állandóan harcban állottak az avarokkal. 803-ban ismét maga Nagy Károly vezette a hadjáratot, amelynek kimeneteléről csak annyit tudunk, hogy Tudun és avarjai döntő vereséget szenvedtek. A 803. évi frank hadjárat véget vetett az avarok nemzeti önállóságának és a frank birodalom hűbérbirtokainak a határa egész a Duna alföldi szakaszáig terjedt. Az avarok dunántúli töredékei ekkor már teljesen behódoltak Nagy Károlynak és teljes mértékben az ő védelme alá helyezkedtek. Kagánjuk Kapkán, aki a keresztségben a Theodor nevet nyerte el, 804-ben azzal a panasszal járult Nagy Károly császár elé, hogy a Duna jobbpartján, azaz a mai Dunántúlon lévő szlávok háborgatásaitól védje meg őket és kérte, hogy egykori alattvalóiktól elkülönített helyen telepítse le népét. Nagy Károly gazdagon megajándékozta a kagánt és a vezérlete alatt álló avarokat kérésükre a mai Nyugatmagyarország területén Savaria és Carnuntum között, azaz a mai Sopron, Szombathely és Hainburg vidékére telepítette le őket. Ebből az is következik, hogy ezen a vidéken ekkor szlávok még nem laktak, mert ha ők laktak volna a bójok egykori pusztáján, Nagy Károly nem azt jelölte volna ki a védelemért esedező avarok lakóhelyéül. 2 Ezen a területen tehát ettől az időtől kezdve frank védelem alatt, a saját törzsi berendezkedésük további fenntartásával élte le napjait az avarok dunántúli töredékének zöme. Kapkán-Theodor kagán 805-ben meghalt. Helyébe népe új kagánt választott, aki azonban még pogány volt. Az új kagán Nagy Károlyhoz fordult választása jóváhagyása végett. A császár kegyesen fogadta az új kagán hódolatát és elrendelte, hogy az avarok régi szokása szerint bírja méltóságát. 3 * * * 1 Huber i. m. I. 70. 1. Einharadi Annales ad 805. — Pollány i. t. 350., 315. lk. 2 Huber i. m. I. 67—71. lk. — Balogh Albin : Művelődés Magyarország földjén a magyar honfoglalás előtt, Bpest, 1925, 139-150. lk. 8 Márki Sándor : Magyar középkor. Budapest, 1914. 42.1. — Huber, I. 80.