Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
teltek maguknak Mihályi Ugrin fia, János özvegye, Veronika és unokája, Varbóki Nagy György leánya, Katalin. Ez semmikép sem tetszett Veronika asszony egyik vejének, Kisfaíudi Benedeknek, feleségének, Borbálának és két fiúsított leánytestvérének, Zsófiának, Ládonyi István feleségének és Krisztinának, később Pinnyei István feleségének, akik Kisfaíudi Kontor Demeter személyében tiltakoztak ez ellen a csornai konvent előtt. Mihályi Csák László fia, Mihály, eleinte szintén tiltakozott az osztozkodás ellen, de később tiltakozását visszavonta. Veronika asszony és leányai azonban csakhamar kibékültek és együttesen tiltották Salyagi Benedeket és nejét, Annát, Gyóró elidegenítésétől, Niczki Benedeket pedig a birtok megszerzésétől. Ugyancsak együttesen tiltakoztak az ellen, hogy Mihályi Csák Mihály beleegyezzen abba, hogy Varbóki Nagy Györgyöt néhai Linkóháti Benedeknek mihályii, szentandrási és székási javaiba beiktassák. A tiltakozást 1468-ban megismételték. Ekkor Mátyás királyt tiltották, hogy Mihályi Ugrin fia János és Linkóháti Benedek jószágait Varbóki Nagy Györgynek adományozza. 1 1471-ben Kisfaíudi Benedek tiltakozott az ellen, hogy néhai Mihályi (Linkóháti) Benedeknek Mihályiban, Linkóháton, Szentandráson, Székáson, Lakon és Csánigon lévő birtokait Varbóki Nagy György, valamint gyermekei, András és Katalin, elfoglalják. Mihályi Csák Mihályt, Ládonyi Istvánt és Tardi Lőrincet pedig a Kisfaludhoz tartozó erdők használatától tiltotta. 2 Ez a Kisfaíudi Benedek volt az, akit 1472-ben, amikor Kisfaludról Mihályiba misére ment, több mihályii nemes, Mihályi Csák László fiainak, Mihálynak és Jánosnak, valamint Veronika asszonynak a felszólítására megtámadták. Kisfaíudi Benedeket megöléssel fenyegették, úgyhogy ez félelmében a plébánián keresett oltalmat. Ekkor azzal biztatgatták, hogyha nem a plébános házában lenne, fejére gyújtanák a házat. 3 Hasonló pörök és civódások zavarták meg a szentandrási birtokukon szomszédságba keveredett Vadasfalviak a Kisfaludiak és Mihályiak békéjét is. Hosszantartó civódásuknak 1470-ben vetettek egyidőre véget. Ekkor a csornai konvent bizonyságlevele szerint Mihályi Csák László fiai, Mihály és János, Kisfaíudi Benedek és felesége, 1 Nagy, II. 449- 451. lk. — Herczegh i. m. 40-41. lk. * Herczegh i.m. 34. L — Oklevélmásolatok. 579. sz. 3 Nagy, II. 475-476. Ik.