Sümeghy Dezső: Sopron vármegye levéltárának Oklevél-gyűjteménye. I. rész: középkori oklevelek 1236-1526 (Sopron, 1928)

ELOSZO. Az úgynevezett nyugat-magyarországi kérdés izgalmasan forró napjaiban, amikor Sopron vármegye vezetősége Sopront elhagyni kényszerült, a vármegye levéltára is hajléktalan lett. Iromba teherszállító kocsik sorakoztak fel az ősi vármegyeháza udvarán, hogy a levéltár anyagát és berendezését alig pár óra leforgása alatt elszállítsák Sopronból. Majdnem két esztendeig volt számkivetettségben a levéltár (ez idő alatt is olyan helyiségekben nyert elhelyezést, melyeket a legnagyobb jóindulattal sem lehet, akár csak ideiglenesen is, levéltári célokra alkalmasaknak minősíteni) és csak akkor költözhetett vissza ismét régi otthonába, amikor a trianoni taglóval sújtott Sopronban és közvetlen környékén megejtett népszavazás, a civitas fidelissima törvénykönyvünkben is megörökített hősies küzdelme révén, nekünk, magyaroknak, kedvező eredménnyel végződött. Ez a kétszeri, de különösen a sebtében végrehajtott első költözködés a levéltár nagy tömegű, igen értékes, a XIII. századig visszanyúló anyagát fenekestül felforgatta : az iratcsomagok nagy része szétszakadtan, levelekre bomolva, szerte hullott, az egyes kötegek tartalmát és levéltári jelzését feltüntető felírások is többékevésbbé elkallódtak; ami pedig ezekből véletlenül mégis megmaradt, azt jóakaró, de hozzá nem értő kezek gondosan visszadugdosták valamelyik meg nem felelő, jelzéstelenné vált iratcsomagba ; röviden : az egész levéltár, mintha kegyetlen pusztító vihar söpört volna végig rajta, menyezetig érő halmokba dobálva került vissza a soproni vármegyeházára, ahonnan, a Shylockéhoz hasonló szerepet játszó ellenségeink jóvoltából, kétségbeejtően szomorú vándorlására útnak indult. Talán nem is volna szükséges külön is megemlítenem, annyira önként érthető, hogy a levéltár ilyen irtózatos összevisszaságban nemcsak a tudományos kutatás céljaira vált alkalmatlanná, de a közigazgatás legigénytelenebb, szinte mindennapi