Sümeghy Dezső: Sopron vármegye levéltárának Oklevél-gyűjteménye. I. rész: középkori oklevelek 1236-1526 (Sopron, 1928)

munkámban rendkívül értékes segítséget kaptam vitéz Házi Jenő dr., Sopron város főlevéltárosa, szíves támogatásában, aki a kartársi jóindulatot sokszorosan felülmúló készséggel sietett segítségemre nemcsak az oklevelek összeolvasásánál, de a két­séges szövegrészek helyes megfejtésében is. Ezért a lekötelezően szíves támogatásáért neki itt is meleg baráti hálával mondok őszinte köszönetet. Ugyancsak ezen a helyen kell mélységes hálámat kifejezni Dőry Ferenc dr. úrnak, az Orsz. Levéltár igazgatójának és Jakubovich Emil dr. úrnak, a M. N. Múzeum levéltára vezető­jének is, akik lekötelező szívességgel voltak kegyesek számos oklevél itt-ott vitatható megfejtését az eredeti szöveg alapján ellenőrizni s ezzel — ami ilyen munkánál bizonyára a legfonto­sabb és legszükségesebb — a szövegközlésem pontosságát és megbízhatóságát elősegíteni. A mű kiadási költségeit Sopron vármegye törvényhatósága vállalta, megértő lélekkel fogadva az erre vonatkozó alispáni előterjesztést és ez annál is inkább feljegyzésre méltó érdeme, mert ezt az anyagi előnyökkel nem járó, sőt a mai nehéz gazda­sági viszonyok között súlyos áldozatot jelentő támogatását — mint már annyi sok más esetben — ezúttal is tisztán kulturális célok buzgó és önzetlen szolgálatában ajánlotta fel és adta meg. Nekem pedig nemcsak ezért, de, úgy érzem, e helyen is első sorban azért a bizalomért kell forró köszönetet mondanom, mely nagyon is fogyatékos, de mindenkép becsületes szándékú mun­kálkodásom iránt Sopron vármegye törvényhatósága és feletteseim részéről eddig is megnyilvánult és amely bizalomnak eredménye­képen ez az eredetileg csak levéltári nyilvántartásnak szánt szöveges lajstrom a nyilvánosság elé juthatott. Legyen ezért ez a szerény munka Sopron vármegye romba­dőlt levéltára újjáépülésének halk szavú beköszöntője s egyúttal ezt a megújhodást oly készségesen támogató vármegyei törvény­hatósági bizottság követésre méltó, fenkölt szellemének is tanu­ságtevője. Sopron, 1928. augusztus havában. Sümeghy Dezső vm. főlevéltáros.

Next

/
Oldalképek
Tartalom