Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
4. Az Országos Vallásügyi Tanács ülése, 1990. március 20.
A világos útmutatás, a felelősségre ébresztő szó és az egyén szabadsága mélységes tiszteletben tartásának egységét mutatja az a néhány mondat, amely a magyarországi egyházak és felekezetek vezetőinek február 5-i nyilatkozatában olvasható: „Kérünk továbbá mindenkit: tegyenek meg minden erőfeszítést azért, hogy vádak és indulatok ne jellemezzék az előttünk álló választásokat. Ez annál is inkább fontos, mivel egész Európa, sőt a világ is ránk figyel és sokan lesznek, akik a választások szellemével fogják lemérni azt, hogy mennyire vagyunk az európai kultúra része. Legyenek a választások a békés átmenet eddig bevált és helyesnek bizonyult folyamatának megkoronázásává!”181 Talán nem túlzók, ha az egész nemzet köszönetét fejezem ki az egyházak, felekezetek vezetőinek, papjainak, lelkészeinek azért a felelősségteljes gondolkodásért, magatartásáért, amely egész tevékenységüket jellemezte és jellemzi országunk sorsfordító korszakában. Tisztelt Uraim! Az Országos Vallásügyi Tanács legutóbbi ülése óta eltelt hónapokban a kormány következetesen folytatta meghirdetett egyházpolitikai elveink gyakorlati megvalósítását célzó munkáját. Az illetékesek elvégezték a Tanács tagjai által megfogalmazott konkrét javaslatok feldolgozását. Kiemelkedő, nyugodtan mondhatjuk, történelmi jelentőségű esemény, hogy az Országgyűlés — a kormány előterjesztése alapján — alkotmányerejű törvényt alkotott a lelki- ismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról.182 A törvényalkotó abból indult ki, hogy a megújuló politikai rendszer egyik alapvető követelménye az emberi és polgári jogok tiszteletben tartása és megvalósulásuk biztosítékainak megteremtése. E jogok sorában is kiemelkedő fontossággal bír a lelkiismereti és vallásszabadság, amely kifejezi a társadalomban létező ideológiai sokszínűséget, megalapozza az eltérő meggyőződésű emberek kölcsönös toleranciáját és megértését. Európai színvonalú törvény született, amely teljes összhangban áll nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinkkel is. Rendezetté vált a vallási közösségek közjogi státusza, biztosított lett jogi személyiségük. E törvényben mondott le az állam — először a magyar történelemben — az úgynevezett főkegyúri jog gyakorlásáról, kinyilvánítva, hogy semmilyen formában sem kíván befolyást gyakorolni az egyházi tisztségek betöltésére. A törvény elfogadásával szoros összefüggésben áll, hogy végre felbontottuk azokat a megállapodásokat, amelyeket a korábbi kormányok kötöttek egyes egyházakkal, felekezetekkel.183 A római katolikus egyházzal 1950-ben kötött megállapodást februárban bontottuk fel, a református, evangélikus, unitárius egyházzal, illetve az izraelita feleke181 A valójában február 9-i dátummal megjelent nyilatkozatot a római katolikus, a református, az evangélikus, az izraelita, a baptista, a metodista, a görögkeleti és az unitárius egyházak és felekezetek egy-egy vezetője írta alá. A közös nyilatkozatban arra biztatták a hívő embereket, hogy tanulmányozzák az egyes pártok programjait, és azokat tüntessék ki támogatásukkal, akik a „közjó biztosítása” mellett a vallás szabad gyakorlására is hangsúlyt helyeznek. A szöveget ld. pl.: A magyarországi egyházak és felekezetek vezetőinek nyilatkozata. In: Országos Sajtószolgálat, 1990. február 9. — MTI. OTS. 182 A parlament által 1990. január 24-én elfogadott, február 14-én kihirdetésre került 1990/4. tc.-ről van szó. 183 A törvénnyel egyidejűleg elfogadott illetve kihirdetett 2/1990. (11.14.) OGY. határozatról van szó „az állam és az egyházak közötti megállapodások felülvizsgálatáról”. TRHGy. 1990. II. 1465. p.; BALOGH-GERGELY, 2005. 1230-1231. p. 92
