Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Értékelések az Országos Vallásügyi Tanácsról – 1990 óta
házügyi Hivatal korábbi tevékenységének átmentéséről van szó, majd a kormány korábban többször megfogalmazott kommunikációs elemeit ismételte meg: „A Valláspolitikai Tanács [sic!] a Minisztertanács tanácsadó szerve. Semmifajta külső, semmilyen igazgatási vagy egyéb jogosultsága nincs. A Minisztertanácsnak adhat tanácsokat, és minthogy minden egyház képviselője jelen van, éppen olyan demokratikus szervnek értékelhető, amely elősegíti a Minisztertanács munkáját.” Az eddigiekhez képest érvelésében új elem volt viszont, hogy arra figyelmeztetett: a törvényben azért sem szabad hatálytalanítani a tanács felállításáról szóló rendeletet, mert ezzel az országgyűlés a kormány „alkotmányban biztosított hatásköréből” vonna el. „A Minisztertanács olyan testületeket állít föl, a maga számára tanácsadó testületként, amilyet szükségesnek lát” - fogalmazott a kormány álláspontját védelmezve. Utóbbit egyébként a parlament is méltányolta, ezért a tanács felállításáról szóló jogszabály a törvény elfogadásakor érinteden maradt.102 103 (Egyébként ugyanígy járt el a parlament a művelődési miniszter egyházügyekkel kapcsolatos hatáskörét érintő rendelet kapcsán is, mivel — mint Kulcsár kifejtette — „olyan tevékenységről van szó, amely állami közreműködést igényel, és amíg ez az állami tevékenység él, addig ennek a közigazgatási vetületét is meg kell határozni”.) ÉRTÉKELÉSEK AZ ORSZÁGOS VALLÁSÜGYI TANÁCSRÓL - 1990 ÓTA Az Országos Vallásügyi Tanács tevékenységének utólagos értékelésekor feltűnő, hogy az 1990 után született méltatások már sokkal inkább mentesek azoktól a torzulásoktól, melyeket a rendszerváltás folyamatában a visszarendeződéstől való félelem szólaltatott meg. Lukács Tamás, az új parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke 1990. május 30-án az egyházi tulajdonrendezés kapcsán jogforrásként hivatkozott a vallásügyi tanács döntése nyomán kezdeményezett, még a Németh-kormány idején született törvényjavaslatra.100 Egy másik kereszténydemokrata politikus továbbá már 1992-ben tárgyilagosan írta: „Sokan az időközben megszüntetett Állami Egyházügyi Hivatal utódját vélték az új állami szervben [az Országos Vallásügyi Tanácsban] felfedezni, és egyáltalán bármiféle állami szervtől féltették az egyházak autonómiáját.” A félelmeket — állapítja meg — végleg az állami felügyeleti szerv tilalmát tételesen is kimondó 1990/4. te. elfogadása oszlatta el.104 Egy egyházi kiadvány szerzői pedig 1993-ban arról írtak, hogy a Németh-kormány útkeresése jegyében született Országos Vallásügyi Tanács „a különböző értékelések figyelembevételével együtt hasznos szolgálatot végzett”, „a valós párbeszéd fómma volt”, segítette a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény megalkotását, sőt, alkalmassá vált arra, hogy „a későbbi, egyházakra vonatkozó [például a kárpótlással, oktatásüggyel kapcsolatos] törvények irányvonalát is kijelölje”.105 Vagy egy utóbbi egyháztörténeti munkában: az Országos Vallásügyi Tanács „valóban csak az egyházakkal való egyenrangú kapcsolattartás céljait szolgálta”.106 E munkát jegyző szerzőpáros egyébként a tanácsot „néhány fős” testű102 Vö. 108. sz. jegyz. 103 ON. 8. ülés, 1990. május 30. 104 ISÉPY, 2000. 105 Vallás és egyház, 1993. 11. p. 106 BOZSÓKY-LUKÁCS, 2005. 136. p. 41
