Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)

Az Országos Vallásügyi Tanács összetétele és működése

Bár jogi érvényességű határozatok nem születtek, a tanácsban megfogalmazódott és a kormány (vagy képviselője) által támogatott egyházi igényeket a kormány döntéseknek értelmezte és ennek megfelelően igyekezett jogszabálytervezeteit illetve stratégiáját alakítani. Csak egyeden példa: december végén és január-február folyamán gyakori volt, hogy egyházi szervezetektől befutott ingadan-visszaigénylés kapcsán a művelődési tárca azt a választ adta, hogy a vonatkozó jogszabály előkészítés alatt áll, viszont az Országos Vallásügyi Tanács december 15-i „döntése” (valójában inkább: megállapodása) értelmében az egyes egyházak vezető testületéinek január végéig kell ingadanlistáikat összeállítaniuk.79 Hasonló következményekkel bírtak a kormány oktatásüggyel kapcsolatos, tanácsülésen tett bejelentései80 stb. A március 20-i ülésen Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter maga fogalmazott úgy, hogy „az új kormánynak az eddig hozott döntéseket feltédenül figyelembe kell majd vennie” — vagyis súlyos, következményekkel bíró megállapodásnak tekintette a tanácskozásokon született közös álláspontokat. A kormány különben is tekintélyes, komoly testületként, az egyik legfontosabb érdekegyeztető fórumként kezelte az Országos Vallásügyi Tanácsot. Németh Miklós például 1989 októberében az 1956-os forradalommal és a köztársaság kikiáltásával kapcsolatosan fontosnak tartotta, hogy a vallásügyi tanács üléséről készült közleményben szóljanak a társadalom e témák kapcsán felvetődő felelősségéről.81 Máskor egyes pénzügyi jogszabályok vitájakor jegyezte meg, hogy a határozati javaslat egyházi vonatkozású pontjánál utalni kell a vallásügyi tanácsra, és erre Sarkadi Nagy Barna figyelmét is felhívni.82 De jellemző az is, hogy az Országos Vallásügyi Tanácsban vitatott meg a kormány olyan kiemelkedő jelentőségű törvénytervezeteket, mint például a sajtótörvényé,83 hozott nyilvánosságra aktuálpolitikai döntéseket (például az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán) stb.

Az ülések lefolyása minden esetben úgy nézett ki, hogy először sor került Németh Miklós hosszabb, általános politikai kérdéseket is ismertető megnyitó beszédére, majd a konkrét, egyes napirendi pontokat érintő tárgyalásokra. Az első két ülést még alapvetően a vallás- és lelkiismereti szabadságról szóló törvény megvitatása jellemezte. Bár számos, folyamatosan átdolgozott változat született, különböző egyházi és közéleti fórumok vitatták, az Országos Vallásügyi Tanácsban további kiegészítések, módosítások fogalmazódtak meg. (1990. január 24-én fogadta el a parlament.) Németh Miklós beszédei közül különösen az elsőnek lett jelentős visszhangja, hiszen ebben a kormány megkövette az egyházakat az államszocialista rendszer bűneiért, és ígéretet tett a demokratikus egyházpolitikai gyakorlat folytatására. Az egyházi körökben kedvező hatású beszéd kétségtelenül „jelezte a nyilvános megbékélést az egyház és az állam között”,84

79 Ld. pl. MÓL. XlX-I-9-ss. 22-6. 107.336/1989.XXIV. sz.

80 Ld. erről: LADÁNYI, 2004. 46. p.

81 MÓL. A—83-a. 810. dob. 958. sz. okt. 16—24. ülések 76. p.

82 MÓL. A—83-a. 810. dob. 958. sz. okt. 16—24. ülések 141. p. (Bár Glatz a konkrét kérdésben a művelődési tárca illetékességét hangsúlyozta.)

83 A sajtótörvény Országos Vallásügyi Tanácsban történő megtárgyalása Németh Miklós személyes utasítása volt, Sarkadi Nagy Barna pótíólag vette fel a december 15-i ülés napirendjére. MOL. XIX-I—9-ss. 1-14. 107.312/1989.XXIV. sz.

84 PÉTER, 1998. 377. p. Utalva a fentebb írottakra, érdekes, hogy még Németh Miklós megnyitó beszéde is konkrét kormányzati lépés ösztönzője, majdhogynem jogforrása lett. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter 1990. áprilisában például erre a Németh-beszédre hivatkozott, amikor megkövette az evangé35