Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Az Országos Vallásügyi Tanács összetétele és működése
ellenzéki képviselőjének (egyébként evangélikus lelkésznek) a parlamenti interpellációja.73 Az Egyházpolitikai Titkárságot egyértelműen az ÁEH átmentésének minősítette, melyet az Országos Vallásügyi Tanáccsal együtt azért is „erőltetettnek és feleslegesnek” látott, mert azok túlbürokratizált működése „egybeesik a művelődési miniszternek újonnan biztosított jogkörével”. Glatz Ferenc válaszában a kormány ismert kommunikációs elemeit szedte csokorba. Az Országos Vallásügyi Tanácsot azért hozta létre a kormány, „mert meggyőződése, hogy az egyházak képviselői nélkül az államnak semmiféle koncepcionális kérdésben nem szabad az álláspontját kialakítania”, és példaként hozta fel az egyik legégetőbb kérdést, az ingadanvisszaadás elveinek és jogszabályi környezetének kimunkálását. Az Egyházpolitikai Titkárságról elmondta, hogy titkárnővel és gépkocsivezetővel együtt négy fő alkotja, a vallásügyi tanács titkársági, valamint általános szaktanácsadói feladatokat lát el. Glatz határozottan felszólította a képviselőt, hogy vegyék már észre: a kormány végleg szakított a régi egyházpolitikával, ezen a téren is a teljes rendszerváltás megvalósításában érdekelt. AZ ORSZÁGOS VALLÁSÜGYI TANÁCS ÖSSZETÉTELE ÉS MŰKÖDÉSE Az előzmények, viták, valamint a felfokozott tempójú belpolitikai történések ellenére a kormány elhatározta az Országos Vallásügyi Tanács megalakítását és működtetését. Összesen három ülésre került sor, 1989. október 20-án, december 15-én és 1990. március 20-án.74 Látható, hogy az első ülésre néhány nappal a Magyar Köztársaság kikiáltása, az utolsóra pedig a választások első fordulója előtt került sor, más-más okokból izgalmas belpolitikai légkörben. Az Országos Vallásügyi Tanács ülései a dokumentumok tükrében meglehetősen hasonló koreográfia szerint zajlottak. A legfontosabb témákat tartalmazó napirendet Sarkadi Nagy Barna állította össze,75 értelemszerűen a miniszterelnökkel és a művelődési miniszterrel való egyeztetést követően. Tekintettel arra, hogy egyes témakörök kapcsán más szaktárca képviselője is bevonásra került, az Egyházpolitikai Titkárságnak velük is egyeztetnie kellett. (Megjelent például és beszámolt a Pénzügyminisztérium államtitkára, a Honvédelmi Minisztérium helyettes vezetője.) Általánosságban kell elmondani — ezt egyébként a kortársak is megállapították —, hogy sem a magyar, sem a külföldi történelemben hasonló vallásügyi tanácskozó testületre nem volt példa. Németh Miklós és minisztertársai nem egy máshol működő minta átvételével, hanem egy saját igényeiknek megfelelő testület megalakításával és működtetésével kísérleteztek. Tisztázatlan volt és maradt a tanács pontos összetétele és úgy tűnik, a kormány nem is törekedett különösebben arra, hogy ezt szabályozza, vagy egyáltalán a tanács működését lényegesen formalizálja. Az eredeti, júniusi kormányhatározat azt írta elő, hogy „valamennyi magyarországi egyház, felekezet, vallási közösség egy-egy képviselője” vehet részt a tanácsban, jóllehet, már az alakuló ülésen is többen jelentek meg, nyilván a kormány meghívásának megfelelően. Sarkadi Nagy Barna az alakuló ülésre szóló meghívót az alábbiaknak postázta: 15 római és görög katolikus püspök (a pannonhalmi főapáttal), 4 református püspök és 3 főgondnok, 2—2 evangélikus püspök és főgondnok, 73 OE. 58. ülés. 1989. szeptember 28. 4846—4848. col. 74 Ld. Dokumentumok, 2—4. pont. 75 Az 1989. október 20-i ülés kapcsán: MAJTÉNYI—MlKÓ—SZABÓ, 2009. Iratok. 33
