Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Az állami egyházpolitika kulcsszereplői a rendszerváltás korában - Új kormányzati struktúra formálódása, 1989. április–június
tünkből fontos. A kimaradt pont25 előírta volna, hogy a majdani törvény definitiv módon határozza meg az állam egyházügyekkel foglalkozó szervét és annak hatáskörét. Indokoltnak tartotta volna annak hangsúlyozását, hogy az egyházügyek koordinálása, valamint „elsősorban a kormány egyházpolitikájának alakítása, segítése céljából” a Minisztertanács mellett, a kormányfő felügyelete alatt Egyházpolitikai Titkárság működjön, utóbbi szervezetének meghatározásáról is a törvény szövege gondoskodjon, feladatköréről (egyházi és világi központokkal való kapcsolattartásról, anyagi támogatások intézéséről stb.) szintén. Az eredeti szöveg is hangsúlyozta volna, hogy e szervnek nem lehet hatósági jogosítványa. A törvény alapelveiről szóló kormányhatározatból az egyházpolitikai intézmény- rendszer meghatározásának szándéka több okból is kimaradhatott. Egyrészt feltételezhető, hogy maga a kormányzat is nyitva akarta hagyni a későbbi intézményes változtatás lehetőségét, másrészt kerülni akarta az AEH-val való - a közvéleményben nagyon is gyakori — párhuzamok keresését. Az ellenzéki pártok az irányelvek vitája során szintén fenntartásaikat hangoztatták.26 Az egyházpolitikai rendszerváltás kormányzati kereteinek kialakítása a június 15-i kormányülésen is folytatódott.27 Az igazságügyi és művelődési miniszter mellett Raft Miklós, a Minisztertanács Hivatalának elnöke jegyezte azt az előterjesztést, mely többek között „az állami egyházügyi tevékenység” korszerűsítésével kapcsolatos intézkedéseket, lényegében az AEH megszüntetését indítványozta. Utóbbi a kormány számára azért is fontos volt, mert egy demokratikus egyházpolitikai modell szervezeti kereteit és személyi feltételeinek kialakítását egyaránt lehetővé tette. Az előterjesztés nyíltan úgy fogalmazott, hogy az AEH-val együtt annak tevékenységi körei 90 %-ban megszűnnek, a megmaradó egyházigazgatási feladatok miniszteriális eljárásban (elsősorban a művelődési tárca keretei között) megoldhatók. A döntéssel sietni kellett, hogy az Elnöki Tanács még júniusban döntést hozhasson az AEH megszüntetéséről. (Ehhez törvény- erejű rendelet alkotása volt szükséges.) Glatz rámutatott, hogy nem egyszerű átszervezésről, hanem politikai kérdésről van szó, hiszen a demokratizálás jegyében az állam sokféle feladattól visszavonul. (Ide tartoztak az egyházügyek is.) Rámutatott továbbá, hogy az egyházigazgatás átalakításában nem személyes szempontok vezérlik (abban nem az általa vezetett tárca „imperialisztikus törekvése nyilvánul meg”), hanem egy egészen más, demokratikus állam-egyház viszony koncepciójára való átállás elméleti igénye. A kormány ülésén Sarkadi Nagy Barna is messzemenően osztotta az ÁEH megszüntetésével kapcsolatos terveket, sőt ő hívta fel a figyelmet arra, hogy az eredeti előterjesztés címében szereplő „állami egyházügyi tevékenység” illetve az „igazgatás” szavak használata is kerülendő, annak a kornak a hangulatát idézik, amelytől épp szabadulni akarnak. Lényegi vita nélkül elfogadták és az Elnöki Tanács elé terjesztették az ÁEH 25 MÓL. A-83-a. 797. dob. 944. sz. 285-286. p. 26 Az SzDSz Evangéliumi Keresztények Csoportjának állásfoglalása a lelkiismereti és vallásszabadság szabályozása tárgyában közzétett irányelvekről. In: Szabad Demokraták, 1989. 6. sz. 21. p.; ill.: Sólyom László - Bodonovich Jenő: Irányelvek az „Irányelvekhez”. A Márton Áron Társaság megjegyzései „A lelkiismereti és vallásszabadságról, a vallás szabad gyakorlásának jogáról és az egyházügyekről” szóló törvény irányelveihez. 1989. május 27. — IRM. KI. KF. ad 70.015/1990. III. (Ebben például így fogalmaztak: „Nincs külön »egyházügy« — nem kell koordináló szerv! Még kevésbé kell »titkárság« vagy hasonló hivatal!”) 27 MÓL. A-83-a. 798. dob. 945. sz. 32-35., 321-324. p. 20
