Dr. Dávid Zoltán: Az Országos Levéltár kéziratos térképeinek feldolgozási szabályzata (Budapest, 1958)

nek részben az iratoktól, részben a nyomtatott térképektől teljesen elütő, a kéziratos térképek sajátosságaihoz igazodó részletes sza­bályzatát dolgozzák ki. A szabályzat a térképek feldolgozásának több évtizedes gyakorlata során állandóan bővült és csiszolódott s még ma sem tekinthető teljesen lezártnak. Alapjait Varga Endre fektette le s ő készítette úttörő módszere szerint az első leltárlapo­kat is a Kamarai levéltár térképanyagáról. Az Országos Levéltár térképtárának kezelői — Glaser Lajos, Nagy Júlia, Tóth András­né Polónyi Nóra — valamennyien résztvettek a feldolgozás mun­kájában s mindannyian adtak valamit a szabályzat kialakításához is. A gyakorlatot végleges formába öntő szabályzat szövegét azután 1950-ben Maksay Ferenc és Valkó Arisztid rögzítette írásban. A most közreadott szöveg az azóta végzett kisebb módosításokkal ennek az utóbbinak felel meg s csupán a mutatózás terén bővült új, az előző utasításoktól lényegesen eltérő részekkel. IL A leltárlapok elkészítésének alaki szabályai A térképről felvett adatokat 21X15 cm nagyságú fehér, vagy tetszés szerinti világos színű kartonra gépeljük. A leltárlapokat tér­képtári állagonként, a térképek jelzetrendjének sorrendjében he­lyezzük el. Minden önálló térképről külön leltárlap készül, önálló térkép­nek számítanak a térképek másolati példányai is. A közös címet viselő, azonos rendeltetéssel készült, több egy­máshoz csatlakozó szelvényből álló térképeket egy lapra kell fel­venni. Hasonló a helyzet a nagyságuk miatt több szelvényre vágott térképek esetében is. A szelvények számát mindenkor a leíró által adott magyar cím után kell feltüntetni. A Kapós folyó Simontornya-Dombóvár közötti sza­kaszának szabályozási terve. 1818. 3 szelvény. Magyarország áttekintőtérképe. 1782—1784. 25 szelvény. Egy térképre némelykor több kisebb részlettérképet vettek fel. Ezek nem szorosan egymáshoz csatlakozó területeket ábrázolnak ugyan, de egy-egy nagyobb területrész vagy birtoktest részeit egy­séges szempontok szerint mutatják be. Ilyen esetben a térképről csak egy leltárlapot készítünk. Márianosztra község (Hont m.) határában fekvő rétek felmérési térképe. 1765. Ha azonban a térkép össze nem tartozó területrészeket ábrázol, vagy a felvett terület valamely részét (pl. a község belterületét)

Next

/
Oldalképek
Tartalom