Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

mivel III. Napóleon segítségével az olaszok felvonultak az országuk egy részét bitorló Ausztria ellen. Kossuth akkor Angliából kapcsolatba lépett Napóleonnal és arra igyekezett őt rávenni, hogy a magyarok, szerbek és románok segítségévei folytassa a háborút Ausztria végleges leveréséig. E célból Klapkát Cuza román fejedelemhez indította, ki ott két szerződést kötött. Az egyikben Cuza megengedi, hogy a magyar hazafiak fegyverraktárakat létesítsenek Romániában és onnan támadják meg az osztrákokat, a másik a magyarországi nemzetiségekre vonatkozik. Ez utóbbi, amelyet Klapka 1859 május 22-i levelében közölt Kossuthtal, kibékülést hirdet szerbek, románok és magyarok közt, egyenlő jogokat biztosít Magyarország minden polgárának, községi és megyei önkormányzatot a nemzetiségi nyelvek használatával, függetlenséget a vallás és közoktatásügyek igazgatásában a különböző vallások és nemzetiségek számára. A szerb és román csapatokat külön fogják szervezni saját nyelvükön történő vezénylés mellett. A háború után Erdélyben összeülő gyűlés határozna e tartománynak Magyar1 országgal való adminisztratív egysége felett s ha a többség azt kívánná, a magyarok nem elleneznék Erdély régi önállóságának visszaállását. Az aláírók remélik, hogy a testvériség útján eljutnak a magyar-szerb és moldva-oláh konfederációhoz.

8 Hogy Kossuthnak mi volt a nézete erről az egyezményről, arra vonatkozóan megoszlanak a nézetek. Irataiból csak az tűnik ki, hogy az egyezmény szóbakerült Obrenovics Mihály herceggel folytatott tárgyalásai során s a herceg az engedményeket tökéletesen kielégítőknek találta, szavát adva, hogy az egyetértés előmozdítására minden lehetőt el fog követni.

9 Az olasz háború szép reményekkel indult meg, de a kezdeti sikerek után Poroszország fenyegetoleg lépve fel Franciaországgal szemben, Napóleon jobbnak látta 1859 július 11-én békét kötni az osztrák császárral, ami a magyar emigránsok reményeit egyszerre foszlatta szét. Kossuth még egy utolsó kísérletet tett a villafrancai béke után, 1860-ban s Garibaldi sikerein fellelkesülve, szeptember 15-én levelet intézett Cuzához a magyar emigráció esetleges romániai felvonulása tárgyában. A levélnek a nemzetiségi kérdésre vonatkozó része megfelel alkotmánytervének és az 1859. évi egyezménynek, csak az erdélyi unióról nem tesz említést benne.

10 Cuza azonban tudva arról, hogy III. Napóleon nem áll többé a Magyar Nemzeti Igazgatóság mögött, elutasította az ajánlatot, mert — úgymond — nem tárgyalhat semmiféle Igazgatósággal, mely a magyarországi románok átengedését kéri tőle.

11 A fejedelemségek egyesülése után Románia legilletékesebb vezetői léptek a dákoromán eszmék szolgálatába s ettől kezdve az erdélyi román kérdés mindinkább nemzetközi kérdéssé kezdett válni. 8 Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból. I. k., 370—371. 1. 9 Kossuth i. m. I. k., 400. 1. 10 Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei. 2. kiadás. Budapest, 1903, 41—42. I. 11 Kossuth i. m. m. k., 270—271. 1.