Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

Kossuth azonban a harcot nemcsak a Habsburg házzal, hanem ugyanakkor a nemzetiségekkel is felvette, mert az ország nemzetiségi széttagoltságában a liberális haladás akadályát látta. A mögötte álló szabadelvű párttal együtt a nemzetiségek megmagyarosítását tűzte ki céljának s ennek eszközeképen főként a magyar nyelvű közigazgatást jelölte meg. 1842-ben ezt írja a Pesti Hirlapban: „A magyar törvényhozás az ország idegenajkú lakosait nyelvöktől megfosztani nemcsak hogy soha nem szándékozott, de sőt elismeri, miképen a magánélet nyelwiszonyaiba törvény által kényszerítőleg beavatkozni jogtalanság volna, másrészről azonban joga van megkívánni, hogy Magyarországon a közigazgatás, akár polgári, akár egyházi legyen az, úgy a törvényhozás, mint a törvény végrehajtás, kormányzás, igazságszolgáltatás, közbátorság, rendőrség, egyenes és mellékes adók s közgazdaság körében magyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni zsarnokság, miránk nézve mindkettő öngyükolás volna."

8 E szerint a nem magyar ajkú honpolgár csak mint 7iomo privatus őrizhette volna meg nemzetiségi sajátságait, mint homo publions azonban magyarrá kellett volna válnia. Kossuth ebben semmi erőszakot sem látott, sőt azt találta volna természetesnek, hogy a nemzetiségek a szabad magyar intézményeket többre értékeljék nemcsak az osztrák abszolút rendszernél, hanem saját nemzetiségi egyéniségük kifejlesztésénél is. Kemény Zsigmond szerint „a szabadság, monda ő (t. i. Kossuth) akkora olvasztó erővel bír, hogy aki a szabadságot ígéri, a többi népfajok a szabadságért nemzetiségöket fogják odaadni. A következés megmutatta: volt-e belérdeke e felfútt eszmének?"

9 A Kossuth által kívánt asszimilációs nemzetiségi politika tehát abból az optikai csalódásból indult ki, hogy a nemzetiségek a szabadság és az ész uralmának hatása alatt minden erőszak nélkül át fognak hasonulni a liberális eszmék képviselőjéhez, a magyarhoz.

10 Kossuthnak ezzel a felfogásával élesen szembefordult gr. Széchenyi István, aki belátta azt, hogy a magyarság nem tudja egyidejűleg felvenni a harcot a bécsi kormánnyal és a nemzetiségekkel s az ellenséges kör mindinkább bezárul a belső megújulásáért és alkotmányos szabadságáért egyszerre küzdő magyarság maroknyi csoportja körül. Széchenyi már „Hunnia" című munkájában békejobbot nyújtott a nemzetiségeknek és értésükre adta, hogy a magyar csak fennmaradásáért küzd, míg a nemzetiségeknek nem szükséges aggödniok nemzetük jövője miatt, mert igazi hazájuk az ország határain kívül van. A nemzetiségeknek nem kell megtagadniok nyelvüket, vallásukat és származásukat, de egyesülniök kell a magyar géniusz szárnyai alatt a közös hazában, mert egyesség 8 Idézi Kristóff

y József: Magyarország kálváriája. Az összeomlás útja. Budapest, 1927, 68. 1. 8 Kemény Zsigmond: Forradalom után. Pest, 1850, 66. 1. 10 Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik, 114. 1. — V. ö. Feleky László: Kossuth Lajos nemzetiségi politikája. Magyar Figyelő, IV. évf., 1. k. Budapest, 1914, 177—181. 1.