Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

A békeszerződés fentebb idézett rendelkezését az abban vállalt kötelezettségek végrehajtásáról szóló 4800/1923. M. E. sz. rendelet 1. §-ának 2. bekezdése a következőképen olvasztotta össze az 1868: XLIV. tc. 27. §-ával, illetve a 4044/1919. M. E. sz. rendelet 15. §-ának 1. bekezdésével: „Valamely kisebbséghez való tartpzásból nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különböző foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében előny vagy hátrány senkire sem háramolhat." A 4800/1923. M. E. sz. rendelet 1. §-ának második bekezdése tehát a trianoni békeszerződés 58. cikkének 2. bekezdésében foglalt rendelkezését az 1868:XLIV. tc. 27. §-ának szellemében kiterjesztette nemcsak a vallási, hanem valamennyi kisebbségre, az általános polgári és politikai jogokról azonban nem tett említést, mivel azokat valamennyi honpolgár számára már a 48-as törvényhozás biztosította és különben is a hivatalviselés és a foglalkozások űzése nem egyéb a polgári és politikai jogok gyakorlásánál. Nem tért ki azonban az 1868:XLIV. tc. 27. §-ának második mondatára, mivel a 92%-ban magyar többségű trianoni Magyarországon egyetlen törvényhatóságban sem volt valamely nemzetiség olyan mértékben képviselve, hogy a főispánságra igényt tarthatott volna. Az országos hivatalok viselését a nemzetiségi állampolgárok számára rimúgy is lehetővé tette a rendelet. A 4044/1919 M. E. sz. rendeletet annak megalkotásakor még a szentistvátii országra méretezték:, ae a 88.283/1919. B. M. gyakorlati útmutatásai az ország többszörös megnövekedése után ismét időszerűvé váltak, 2. Míg a 4800/1923. M. E. sz. rendelet .a trianoni szerződés értelmében a nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerésénél csak a kisebbségi személyekre nézve- hátrányos elbánást tiltotta, bizalma erősbödjék és hogy a közügyek iránt való éredeklödésük fokoztassék, ami mindenesetre nagyon elősegíti a községi élet összhangzatossá és termékennyé tételét. A községekre vonatkozólag most körvonalazott elvek a r. t. városok tisztviselőinek és elöljáróinak válas-itására nézve önként értetöleg szintén irányadók. A törvényhatóság közönsége bizonyára kellően méltányolja azokat a nagyfontosságú közérdekeket, amelyek a rendelet pontos végrehajtásához fűződnek és így tisztviselőválasztási jogának gyakorlásánál szintén gondoskodik arról, hogy a tiszviselöi karba a helyi viszonyoknak és a gyakorlati követelményeknek megfelelő számban jussanak be a nemzeti kisebbségekhez tartozó jelöltek, illetőleg olyanok, akik a kisebbségek nyelvén beszélnek. Szükség van erre a központi hivatalokban is, főként a közgyűlési jegyzökönyvek vezetése és a nemzetiségi kisebbségi nyelven benyújtott beadványok elintézése körül felmerülő nyelvi nehézségek legyőzése végett. A külső szolgálatban pedig a lakossággal való érintkezés zavartalan lebonyolítása érdekében úgyszólván elkerülhetetlen a kisebbségi nyelvet beszélő tisztviselők alkalmazása. Különösen vármegyei törvényhatóságokban fontos, hogy a járási főszolgabírák és szolgabírák beszéljék a járásukban lakó nemzeti kisebbségek nyelvét. Ha ezt ezidőezerint egyáltalában nem lehetne biztosítani, haladéktalanul gondoskodni kell arról, hogy a főszolgabírói hivatalhoz az illető nyelvekben jártas irodasegédtiszt vagy díjnok osztassék be, a tolmácsi teendők ellátására. Otti, ahol a kérdést ilyen módon sem lehetne megoldani, az értelmiséghez tartozó tolmácsot kell alkalmazni." v