Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

A trianoni békeszerződés a törvényhatóságok nyelvhasználatára vonatkozóan semmiféle rendelkezést sem tartalmazott s az e szerződésben a kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek végrehajtásáról szóló 4800/1923. M. E. sz. rendelet az 1868:XLIV. tc.-hez visszatérve mégis biztosította a nemzetiségek nyelvhasználatát az önkormányzati életben. A nemzetiségi törvény 2. §-ának a 4800/1923. M. E. sz. rendeletben megfelelő a 4. § első bekezdése a következőképen hangzik: „A törvényhatósági közgyűlések jegyzőkönyveit az állam hivatalos nyelvén felül azon a nyelven is el kell készíteni, amelyet a törvényhatósági közgyűlés tagjainak legalább egyötöd része jegyzőkönyvi nyelvül kivan. A különböző nyelvű szövegek közötti eltérés esetében az állam hivatalos nyelvén készült szöveget kell irányadónak tekinteni." Az 1868:XLIV. tc. és a 4800/1923. M. E. sz. rendelet s másrészt a 4044/1919. M. E. sz. rendelet közt alapvető különbség van. Ez utóbbi szerint a törvényhatóság hivatalos nyelvét a törvényhatóság közgyűlése állapítja meg. Ezzel szemben a másik két jogforrás^ ban a hivatalos nyelv az államnyelvben adva van s ezen túlmenően a törvényhatósági közgyűlés tagjai legalább egyötöd részének kérésére lehet, az 1868:XLIV. tc. szerint és kell a 4800/1923. M. E. sz. rendelet szerint a jegyzőkönyvet vezetni. E rendelkezés szerint tehát elképzelhető, hogy valamely törvényhatóság hat nyelven vigye jegyzőkönyveit, mivel a törvényhatósági közgyűlés tagjainak 1

/s—Vs része kérheti a jegyzőkönyvnek valamely nyelven való vitelét, ami már öt nyelv s ezen felül a jegyzőkönyvet első sorban magyar nyelven is kell vezetni. A törvény és a rendelet még azt sem mondja ki, hogy annak a nyelvnek, amelyen a közgyűlés tagjai */» része kéri a jegyzőkönyv vezetését, az illetők anyanyelvének kell lennie, természetesnek gondolva azt, hogy a közgyűlési tagok nem fognak más, vagy az illető törvényhatóság területén nem használatos nyelvet javaslatba hozni. A rendelkezés azonban így is annál nehezebben végrehajtható, minél több nyelven való jegyzőkönyvvitelre tartanak** a közgyűlés tagjai igényt. A különböző nyelvű szövegek közötti eltérés esetében az állam hivatalos nyelvén készült szöveg az irányadó. A „jegyzőkönyvi nyelv" itt meghatározott fogalma a magyar nemzetiségi jogban közkeletűvé vált. 2. A törvényhatósági közgyűlésen anyanyelven történő felszólalás szabadságáról jogforrásaink a következőképen rendelkeznek: 1868:XLIV. tc. 3. §: „Törvényhatósági gyűlésekben mindaz, aki ott szólás jogával bír, akár magyarul szólhat, akár saját anyanyelvén, ha az nem magyar."

4 „A 4. §. a törvényhatóság hivatalos nyelvének megállapítását a törvényhatósági bizottság közgyűlésére bízza. Arról, hogy a jegyzőkönyvek a megállapított hivatalos és jegyzőkönyvi nyelvek mindegyikén megbízhatóan vezettessenek, a törvényhatóság első tisztviselője köteles — esetleg külön munkaerő alkalmazása útján — gondoskodni." 4 Az 1849 július 28-i nemzetiségi törvény 3. §-a szerint „a megyei gyűléseken, minden e joggal bírók tetszésök szerint magyarul vagy sajáti nyelvökön szólhatnak."