Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

szöveget. Ezeknek a követelményeknek az iparos vagy kereskedő azáltal is eleget tesz, ha foglalkozását előbb magyar nyelven, majd utána nemzetiségi nyelven ugyanolyan betűkkel tünteti fel, mert így a magyar felirat már a sorrend következtében is kidomborodik, a nemzetiségű nyelvű szöveg pedig nem feltűnőbb a magyarnál. Nem intézkedik azonban a rendelet az iránt, hogy az egyéni cégeknél a cégtulajdonos keresztneve magyarul, az illető anyanyelvén vagy mindkét nyelven írandó vagy írható-e? A kereskedelmi és ipartörvény csak a vezetéknév feltüntetését mondta ki kötelezőnek a cégszövegben (1875:XXXVII. tc. 11. §). Csak az ipartörvény módosításáról szóló 1922 :XII. tc. 56. §-a kötelezte az üzlettulajdonost arra, hogy a cégtáblán családi és utónevét feltüntesse. Az, hogy a családnevet eredeti formájában kell írni, magától értetődik. Ami a más nyelvre is lefordítható keresztnév, illetőleg utónév kérdését ületi, tekintettel arra, hogy a 111.861/1943. K. M. sz. leirat ennek magyar, vagy más nyelven való feltüntetésére vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, ennek hiányában az eddig szokásjogilag kialakult gyakorlatot kell irányadónak tekintenünk. 3. A bécsi jegyzőkönyv is gondoskodott a német nyelvnek a magánéletben való használatáról I. fejezete 5. pontjának első mondatában : ,,A népcsoporthoz tartozó személyeknek joguk van arra, hogy nyelvüket szóban és írásban, mind személyes és gazdasági viszonylataikban, mind pedig nyilvános gyűléseken szabadon használják." A jegyzőkönyv csak a népi németek számára és csak a német nyelv használatát biztosítja, de szűkebb körben, mint azt a trianoni békeszerződés az összes kisebbségi állampolgárok javára tette. Az idézett rendelkezés a trianoni békeszerződésen túlmenően határozottan kimondja ugyan, hogy a német nyelv szóban és írásban való használatáról van szó — de ugyanakkor nem biztosítja a német nyelv használatát a vallásgyakorlat és a sajtó terén. Flachbarth szerint a „nyilvános gyűléseken" (öffentliche Versammlungen) kifejezésbe a német nyelvnek az istentiszteletben, egyházi szertartásokban és egyházi gyűléseken való használata is beleértődik.

2 A német nyelvnek a sajtóban való használata pedig a jegyzőkönyv I. fejezet 5. pontjának 2. mondatában bennefoglaltatik : „Német nyelvű napilapoknak, folyóiratoknak s egyéb kiadványoknak közzétételét nem fogják olyan korlátozásoknak alávetni, mint amilyenek megfelelő magyar nyelvű kiadványok közzétételére nem érvényesek." Ebből a rendelkezésből az is következik, hogy általános jellegű korlátozásoknak, mint pl. a cenzúra, vagy papírhiány következtében elrendelt oldalszámcsökkentés, a német sajtótermékek is alávethetők s a jegyzőkönyv mindössze arra kötelezi a magyar kormányt, hogy ne foganatosítson a német nyelvű napilapokat, folyóiratokat vagy egyéb kiadványokat diszkrimináló rendelkezést. 2 Flachbarth Ernő: A bécsi német-magyar jegyzőkönyv. 146. 1.