Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei

jogú érvényesülését kizáró természete az egyes nemzetiségekhez tartozókra rendkivüli megszorítást foglal magában, mely csak akkor tartható fenn, ha az országié nép a többi nemzetiségeknél magasabb erkölcsi és értelmi tulajdonságokkal van felruházva. Ezért az állam nemzeti jellegét nem is érvényesítheti úgy, hogy bármelyik polgárának emberi jogait megtámadhatná. Nem szabad bármely polgárát nemzetisége megváltoztatására kényszerítenie, egyenlő magán- és büntető jogot, egyenlő pályaválasztási, társulási, politikai szabadságokat kell biztosítani számukra. Ez az egyenjogúság azonban nem nemzetiségi, hanem egyéni egyenjogúsítás. Az államnak pozitív irányban is el kell ismernie, az általános szabadságjogok biztosítása mellett, a nemzetiségek sajátos nyelvének biztosítását az igazságszolgáltatásban, közoktatásban és vallásgyakorlatban. Ezt jelenti a nyelvi egyenjogúsítás, ami az egyéni és nem nemzetiségi egyenjogúsítás körébe tartozik.

3 Hasonló értelemben nyilatkoznak a politikai tudomány többi művelői. Balogh Arthur szerint sem fejezheti ki az állam egyszerre valamennyi benne élő nép szellemét s a nemzetiségek ilyen értelemben vett egyenjogúsága önmagában ellentmondás, hacsak az állam nemzetiségek szerint szét nem szakad, vagy föderációvá nem válik. Ha az alkotmányok mégis a nemzetiségek egyenjogúságát biztosítják, amennyiben ez az állam alapirányának megszabásában való egyenlő részesedésüket jelenti, az csak a nemzetiségek versengéséhez vezet, vagy pedig ennél kevesebbet, csak a nyelvi egyenjogúsítást fogja jelenteni. Ha az állam a nemzetiségi szabadság elismerése címén bizonyos jogokat ad, ezeket csak az egyeseknek adja, ezek alanya csak az egyes állampolgár. Az 1867 december 21-i osztrák alaptörvény 19. §-a—amelyet pedig osztrák írók gyakran állítottak szembe a magyar nemzetiségi törvénnyel — kimondja, hogy „minden néptörzs (Vőlksstamm) egyenjogú és minden néptörzsnek joga van nemzetiségének és nyelvének megtartására és ápolására", de ezt az elvet a polgárok általános jogai között mondja ki, tehát itt is csak egyéni jogokról lehet szó.

4 Annál kevésbbé lehet szó korporativ jogokról az 1868:XLIV. tc. esetében, ahol erre a feltevésre még kevesebb támpont van, mint az osztrák alaptörvényben. Ugyanezen a nézeten van Krisztics Sándor, aki szerint a kiegyezéskor mást, mint az 1868 :XXX. és XLIV. tc.-et nem is lehetett volna hozni.

5 Olyan felfogás is van, hogy a „nemzetiség" szó használata az 1868:XLIV. tc.-ben helytelen és félreértésekre ad alkalmat. A magyar nemzet, mint politikai egység mellett a nemzetiség csak mint etnikai fogalom szerepelhet, nemzetiségnek mint politikai individuumnak létezését kizárja az alkotmánynak az a sarkalatos elve, mely szerint politikai tekintetben a magyar nemzet oszthatlan. Ebből a meggondolásból kiindulva nem használja a „nemzetiség" kifejezést Papp János az 1868:XLIV. tc. módosításáról szóló tör» Concha Győző i. m. 338—339. 1. * Balogh Arthur i. m. 229—231. 1. 5 Krisztics Sándor: Nemzet és állam. Budapest, 1914, 318. 1.