Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

szerződés egyik kifejezését veszi át, mivel a békeszerződésekben a nemzetiségeket „faji, nyelvi vagy vallási kisebbség" -nek nevezték. A kormányrendelet a magyar állampolgárok közötti egyenlőség s ugyanazon polgári és politikai jogok élvezetének alapelvéből indul ki (1. § 1. bek.). E jogok közül azonban csak a különböző foglalkozások és iparok gyakorlását, valamint a nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerését sorolja fel (1. § 2. bek.). De megtaláljuk a rendeletben az egyenlő elbánás elvét is a nem magyar tanítási nyelvű nem állami iskoláknak az azonos fajú és fokozatú magyar tanítási nyelvű nem állami intézetekhez hasonló feltételek mellett való segélyezése (17. §) és a kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok intézményeinek a magyar anyanyelvű állampolgárok hasonló jellegű társadalmi intézményeivel azonos szabályok szerint való elbírálása tekintetében (19. §). A 4800/1923. M. E. rendelet többi intézkedései a kisebbségi nyelvek használatára vonatkoznak és öt csoportba oszthatók: 1. nyelvhasználat a magánéletben, üzleti forgalomban, a vallás gyakorlásában, a sajtóban és a nyilvános gyűléseken; 2. magánszemélyeknek a közhivatalokkal való érintkezésében; 3. a köztisztviselők és közhivatalok nyelvhasználata; 4. az önkormányzati és állami közhivatalok belső és egymásközti nyelvhasználata; 5. az egyházi, egyesületi és iskolai élettel kapcsolatos nyelvhasználat.

27 A törvényerejű 4800/1923. M. E. rendeletet megalkotása után egy törvény és rendelet egészítette ki háborúutáni nemzetiségi jogunkat. A törvény a közhivatalokban biztosította a kisebbségi nyelvek ismeretét, a rendelet pedig az elemi népiskolákra vonatkozó rendelkezések végrehajtására vonatkozott. A képviselőház 1923 június 22-i ülésén gr. Bethlen István miniszterelnök beterjesztette „a közhivatalokban a kisebbségi nyelvek ismeretének biztosításáról" szóló törvényjavaslatot

28 és bejelentette a 4800/1923. M. E. számú rendelet kibocsátását.

29 A javaslat indokolása hivatkozik arra, hogy az 1920. évi népszámlálás adatai szerint a magyarság mellett eltörpül a nemzetiségek száma s azok is a magyarság közé beékelve élnek. Aránylag zártabb települést csak a németeknél *és a tótoknál lehet találni. Azok a községek, amelyekben a nem magyar ajkúak a lakosság többségét teszik ki, jórészt ezer lakoson alóliak, de emellett több községben és járásban éri el számuk a 20%-ot, vagyis azt a legalsó határt, amelynek fennforgása esetén a kisebbségi nyelvek használatának a közhivatalok előtt való eljárásban megfelelő teret kell engedni. Már az 1868:XLIV. tc. kimondotta, hogy a kormány a szükséges nemzetiségi nyelvekben jártas egyéneknek, a lehetőség szerint, az országos bírói és közigazgatási hivatalokra való alkalmazásáról gondoskodni fog. A 4800/1923. M. E. sz. rendelet pedig a köztisztviselőknek kötelességévé tette, hogy a hatóságuk területén élő kisebbségek 27 Oszvald i. m. 301—302. 1. 28 1922. évi nemzetgyűlési irományok VI. k., 272. sz., 400. 1. 28 1922. nemzetgyűlési napló XIII. k., 94. 1. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. 289