Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

vetési vitában felállította a „kultúrai egység" elméletét, aminek a megvalósítására csak kultuszminisztersége idején nyílt alkalom. Az ő elgondolása szerint a fajok beolvasztásához „a fölényes állami prestige hódító hatalmára" van szükség. Ez a prestige azonban Magyarországon hiányzott, mert egyik legfontosabb kelléke, a haderő nem volt nemzeti jellegű. A hiányt Tisza Kálmán az iskolában és közigazgatásban megnyilvánuló sovinizmussal akarta pótolni. Apponyi utólag elismeri, hogy az iskola nemzeti jellege érdekében sokat tett, de abban a feltevésben, hogy politikai programmjának többi része is érvényesülni fog s a katonaság folytathatja az iskolai nevelést. Mivel azonban az uralkodó a katonai követeléseknek ellenszegült, ez nem következhetett be. „Az állami prestige leglényegesebb erőtényezőinek nélkülözésében — írja Trianon után — csak külső eredményeket tudtunk elérni, csak látszatokat tudtunk előidézni, de magát a feladatot meg sem bírtuk közelíteni, ami az összeomlás órájában a napfénynél is vüágosabbá vált."

40 Őszinte beismerés egy nagy államférfi részéről, aki Trianon után revízió alá vette a nemzetiségi kérdés tekintetében vallott álláspontját. Mert mit is tartalmaznak az olyan nagy port felvert Apponyi-féle törvények, főként az 1907:XXVII. tc? Mindössze azt, amit azóta majdnem minden vegyeslakosságú állam törvényhozása átvett, sőt túllépett, hogy a nem magyar tannyelvű iskolákban a magyar nyelv olyan mértékben tanítandó, hogy a nemzetiségi tanuló a negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni. Ezért az összes elemi népiskolák ismétlő tanfolyamába a magyar tanítási nyelvet, az államsegélyes iskolákba pedig a minisztérium által megállapított tantervet és tankönyveket vezették be. A törvény végrehajtása a tiszta nemzetiségi vidékeken nagy nehézségekbe ütközött, a nemzetiségi tanulók ebben a környezetben nem tanultak meg magyarul, még kevésbbé lettek magyarok, de a művelt vüág elé egészen más beállításba került a törvény s félremagyarázása Tolstojt és Björnsont is a magyarság ellenségévé tette. A külföld nem szerzett tudomást arról, hogy Andrássy belügy miniszter a nemzetiségi kérdést sokkal higgadtabban kezelte s 1906 november 26-i képviselőházi beszédében a magyarosítás ellen foglalt állást. Különbséget tett izgatók és hű állampolgárok között s a nemzetiségi pártot tette felelőssé azért, ha a nemzetiségi törvényt kénytelenek lesznek visszavonni, mert a törvény alapeszméjét, az egységes nemzeti államot ők támadták meg. Andrássy tisztában volt azzal, hogy a nemzetiségi kérdés a jó közigazgatáson fordul meg s ezért a vármegyei tisztviselőket a nemzetiségi nyelvek elsajátítására kötelezte. De a nemzetiségekre a józanság és mérséklet hangja sem hatott. Gr. Bethlen István 1907 április 10-i kép40 Gr. Apponyi Albert: A nemzetiségi kérdés múltja és jövője Magyarországon. Budapest, 1926, 18. 1. — V. ö. Pethö Sándor: Viharos emberöltő. Budapest, évsz. nélk. 84—88. 1. és Egyed István: Apponyi és a nemzetiségi kérdés. Kisebbségvédelem. VI. évf. 1—2. sz., Budapest, 1943, 1—18. 1.