Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

rinte sovinistának kell lennie, mert a sovinizmus „erősen akarni, mindig és mindenben egy kitűzött cél felé törekedni, nem venni figyelembe semmit, mi az útban áll, csak a célt nézni, melléktekintetek nélkül, vakmerően törni előre, sokszor talán meggondolatlanul, az eszközt sem nézve, csak azt nézni, csak azt akarni, mi a cél, ettől semmi körülmények között, bármi veszély dacára is magát elterelni nem engedni".

27 Ez a szent meggondolatlanság azonban a társadalmat olyan cselekedetekre is elragadtatta, amelyek végső fokon nem a nemzetiségeknek, hanem a magyarságnak ártottak. A társadalomtól Bánffy csak azt kívánta, hogy ne alkalmazzon nem magyar cselédeket, ne vásároljon nem magyar kofáknál, magyarosítsák meg az idegen neveket, de az állammal szemben felállította a népoktatás államosításának és a telepítésnek a követelményét. Az első megtört az egyházak jogos ellenállásán, a második tekintetében Darányi Ignác nyolc éves földművelésügyi minisztersége alatt komoly munkával csak részleteredményeket tudott elérni. Bánffy Dezső nevéhez fűződik az 1898:IV. tc, mely a községneyeket hivatalosan megmagyarosította, ami azonban csak a külszínt változtatta meg. Komoly kezdeményezés volt azonban a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályának felállítása, ahol Jancsó Benedek tanár számára nyílt alkalom arra, hogy a román kérdést beható tanulmányozás tárgyává tegye és a közvélemény figyelmét megpróbálja ráterelni. Az ügyosztályt Széli Kálmán miniszterelnök korában megszüntették. A magyar nemzet az ezeréves optimizmus jegyében fordult át a húszadik századba. Grünwald Béla örökét Rákosi (Kremsner) Jenő veszi át a századfordulón és bedobja a közvéleménybe a harmincmillió magyar eszméjét, elterelve a figyelmet arról, hogy az alig tízmüliónyi magyarság életlehetősége sincs biztosítva s a tényleges arányszám a kivándorlás és a nemzetiségek nagyobb szaporasága miatt állandóan romlik.

28 A statisztika azonban Beksics fogal27 Bánffy Dessö i. m. 211. 1. 28 Rákosi Jenő a háború kitörésének évében sem ismeri el a nemzetiségi kérdés létezését. „Nemzetiségeink vannak, de nemzetiségi kérdés nincs." „Nemzetisége csak az államnak van, az egyes polgárra nézve mindegy, akár magyarnak vagy másnak vallja magát. Ha nemzetiségi kérdés van, az csinálődik, de el fog múlni, mint etikai tartalom nélküli törekvés. Ha valaki azt állítja, hogy van nemzetiségi kérdés, mely alkotmányunkba nem fér bele, akkor az nem nemzetiségi kérdés, hanem hazaárulás s azt nem megoldani, hanem megsemmisíteni kell. (A magyarságért. Budapest, 1914, 35—36. 1.) A háború befejezésének évében is csak így látja a kérdést, amikor azt írja: ,,... a nemzetiségi kérdés nem tudományos probléma, hanem kormányzati, gyakorlati kérdés. Nem matematikai egyenlet, hanem gordiusi csomó." A megoldást pedig néhány hónappal az összeomlás előtt még mindig a következőkben jelöli meg: „Ha valamely n'emzet testében népek töredékei maradtak vissza, vagy kerültek bármi módon bele: e töredékeknek nem lehet külön, nem lehet más feladata, minthogy a vezérnemzet államalkotó erejét szolgálják, gyarapítsák, erősítsék a magok külön fajtájának akár fenntartásával, akár a vezérnemzetbe való beolvasztásával." (A nemzetiségi kérdés a társadalmi és az egyéni fejlődés szempontjából. A „Huszadik Század" körkérdése. Budapest, 1919, 86. és 95. 1.) Néhány hónappal később az utódállamok megkezdték e programm végrehajtását a kisebbségi magyarsággal szemben.