Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

a kor fejlődését meghatározó, jelentős államférfiak az ország belső nemzeti egységének kialakításával akarták megelőzni a belső bomlási folyamatot, noha annak tragikus végkifejlődését még nagyon kevesen sejtették és azok sem hitték. A célhoz több út is vezethet s ezért az engedmények hívei állandóan szemben állnak a magyar hegemónia híveivel, a demokratikus fejlődés harcosai a nemesi osztályuralom szellemi örököseivel, a nemzetiségekkel való összefogás képviselői az uralkodóházzal kiépítendő még szorosabb együttműködés diplomatáival. Mind a két irányzatnak a híveivel találkozunk úgy a 48-as, mint a 67-es alapon álló politikusok között s a nemzetiségi kérdés tekintetében elfoglalt álláspontjuk egy nevezőre hozott olyan más politikai világban gondolkozó politikusokat, mint Eötvös József és Mocsáry Lajos, vagy Bánffy Dezső és Apponyi Albert. A kiegyezési kor nemzetiségi politikájának nagy belső ellentmondása épen abban rejlik, hogy nem volt egyetlen következetesen átgondolt és végrehajtott iránya, hanem egymást váltogatták az engedmények a megtorlásokkal, egymást licitálták túl a politikusok és pártok a magyarkodásban s amíg az egyik lerombolta azt, amit a másik épített, addig a nemzetiségek a magyar belpolitikai élet sokirányú meghasonlását kitűnően tudták kamatoztatni a maguk javára, Minden jogalkotás, de elsősorban a közjogi törvények a kor politikai erőviszonyaiban lelik magyarázatukat. A nemzetiségi jogalkotásnak az 1868:XLIV. tc.-ket követő fejlődése is csak a kiegyezési kor nemzetiségi politikájából válik megmagyarázhatóvá és érthetővé. Ha a kiegyezést követő ötven év nemzetiségi politikája állandó hullámzást, ingadozást és következetlenségek sorozatát is mutatja, a jogalkotás nem tükrözi vissza ezeket a változatokat, hanem inkább bizonyos egységet mutat a magyar nemzetállam felé való haladás tekintetében. Más kérdés, hogy a 68 után hozott törvények mennyiben voltak végrehajthatók és mennyiben mozdították elő ezt a célt, de a jelszó mindig a magyar nemzetállam eszr menye volt s ennek megközelítése érdekében hozták első sorban az iskolai törvények sorozatát. Változás csak a világháborút közvetlenül megelőző években áll be, amikor Tisza második miniszterelnöksége alatt még egyszer megpróbálja megadni a nemzetiségeknek mindazt, ami a magyar állameszmével összeegyeztethető. Végül bezárja ezt a hanyatló kort az a nemzetiségi politika, mely a magyar politikai nemzet fogalmát mellőzve a wilsoni önrendelkezési jog elvi alapján igyekezett az államegységnek legalább a látszatát megőrizni olyan időben, amikor az ország jelentős részei idegen megszállás alatt állottak és a Népköztársaság sem nemzetiségi politikát, sem impériumot gyakorolni a nemzetiségek felett már nem tudott. A nemzetiségi jog nemcsak a magyarság politikai erőviszonyait tükrözi vissza, hanem elsősorban a magyarság és a nemzetiségek közötti viszony eredményeképen jön létre. A kiegyezési kor nemzetiségi politikájának kiindulópontját az a tény képezi, hogy a nem-