Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

politikus eszmékkel nem csak hogy nincs ellentétben, hanem épen az igazi kosmopolitismus előfeltétele; úgy hogy mondhatom egy jeles íróval, hogy igazi kosmopolitismus azon nagy egyház, mely csak a nemzetiségek erős oszlopain nyughatik".

6 Az elméleti fejtegetések után a szónok áttért javaslatának indokaira és kifejti, hogy ma már a nemzetiségek a fejlettségnek azon a fokán állanak, amelyen nem lehet elvitatni tőlük az Őket mint nemzetiségi jogalanyokat megillető jogokat. Nem lehet a magyart egyszerűen a törvény felé helyezni, hanem az országot nyelvterületekre kell osztani, ami összeegyeztethető az állam területi és politikai egységével. „Ha most röviden összefoglalom azokat, miket mondottam, (Halljuk! Zaj!) tíz szóval mondom ki: ez ellenindítványt jellemzik a nemzeti egyéniségek elismerése, az egyén nemzetiségi jogainak feltétlensége, az egyenjogúság elve, s lehető legnagyobb célszerűség; ellenben a központi szerkezetet jellemzik először az országban létező nemzetek ignorálása, másodszor az egyén nemzetiségi jogainak csak félben megóvása vagy ótalmazása, 3-szor az egyenjogúság megsemmisítése s 4-szer a célszerűtlenség. (Zaj.)"

7 A központi bizottság javaslata Mocsonyi szerint nem egyéb, mint az 1836, 1840, 1844 és 1848. évi törvények új kiadása és egyetlen elvet visz következetesen keresztül: a magyar szupremácia elvét. Már pedig épen ezek a törvények idézték elő Magyarországon a nemzetiségi kérdést s ezért nem a saját indítványát, hanem a központi bizottságét tartja az országra nézve veszélyesnek.

8 Mocsonyi beszédére BartaH György, a Tolna megyei pincehelyi kerület képviselője válaszolt. A kisebbségi javaslatban foglalt követelések megvalósítása szerinte csak „államszerkezetünk eddigi egységes állapotának teljes átalakítása, országunknak autonóm nemzetiségi' kerületekre való felosztása, és egy ezeket vajmi lazán összekötő szövetségi kapocsnak újból teremtése mellett volna eszközölhető. (Ügy van! Igaz!)"

9 A nemzetiségek is hangoztatják az állam egységét, de javaslatuk épen az ellenkező célhoz vezet, hiszen Magyarország éveken át volt nemzetiségileg szétdarabolva, Erdély és Horvátország külön állott, voltak német és tót kerületek, de ezáltal sem az összállam ereje, sem az európai béke garanciái nem növekedtek. Magyarország nem ingathatja meg állami szerkezetének egységes alapját ilyen válságos időkben, „azon állam szerkezetét, mely a hódítás első korszakától és az 1848-iki dráma véres jeleneteit mellőzve, közel ezred éves tartama alatt a belvillongások minden nemeit, de nemzetiségi harcot nem ismert, melynek hűbéri kiváltságai és bilincsei magyar és nem magyar ajkú lakosok közt válaszfalat soha sem képeztek, de amelynek paizsa alatt az őslakók szintúgy, mint később bevándorlottak nemzeti jellegöket minden « Napló 11. 1. 7 Napló 15. 1. 8 Napló 16. 1. 8 Napló 17. 1.