Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

ügyére. Az 1865/68. évi kisebbségi javaslat a szerb és román képviselők közötti megállapodás eredménye s ezért csak általánosságban mozog, annál is inkább, mert az 1868 :IX. tc. már különválasztotta a szerb és román görög keleti egyházat s így ez az 1861-ben vitatott kérdés megoldást nyert. Nem közeledett, sőt eltávolodott azonban egymástól a magyar és nemzetiségi álláspont, mert a nemzetiségek 1865/68-ban még lazább kapcsolatok elvi alapján akartak törvényt hozni, mint 1861-ben. Akkor a kisebbségi javaslat abból indult ki, hogy „a románok, szlávok, szerbek, oroszok és németek a magyarral egyenjogú nemzetnek ismertetnek el s ezeknek összessége képezi Magyarország politikai nemzetét". Most már nincs szó magyarországi politikai nemzetről, hanem csak arról, hogy „a magyarok, románok, szerbek, szlovákok, oroszok és németek országos nemzeteknek ismertetnek el, amelyek számára a nemzetiség és nyelv politikai egyenjogúsága az állam területi épségének és politikai egységének korlátai közt alaptörvényileg biztosíttatik''. De szó van nemzeti zászlóról, amit a magyar korona zászlója mellett fognak a nemzetiségek kifüggeszteni. Az 1865/68. évi országgyűlésen valóban más volt a helyzet, mint 1861-ben. A magyarság nemzeti öntudata a kiegyezés sikerei folytán megnövekedett, sokan lebecsülték a nemzetiségi törekvéseket, mások pedig szembehelyezkedtek azzal a szabadelvű állásponttal, amelyet Deák és Eötvös ebben a kérdésben elfoglalt. Ezt az irányzatot erősítette meg a nemzetiségek mind türelmetlenebbé váló nacionalizmusa és az osztrák kormány által többször beígért, de meg nem valósított autonómiák követelése. Ezért van a nemzetiségi kérdésben kiküldött bizottság többségi és kisebbségi javaslata között is olyan nagy ellentét. Ha a két javaslatot most nem 1861. évi elődeivel, hanem egymással hasonlítjuk össze, akkor kiderül, hogy a magyar szabadelvűek és a nemzetiségi nacionalisták két külön politikai világban gondolkoznak. Az 1861-ben a nemzetiségek által megfogalmazott „magyarországi politikai nemzet" és a magyar képviselők által meghatározott „egyenjogú nemzetiségek" fogalma között még lehetett volna kompromisszumot találni. Azóta azonban a két felfogás annyira elkülönült egymástól, hogy az 1865/68. évi többségi és kisebbségi javaslat között mindkét felet kielégítő megoldás már nem volt lehetséges. Deák álláspontja szerint, amit Eötvös is magáévá tett, az ország összes honpolgárai politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan, egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez is tartozzék, egyenjogú tagja és azi országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használata csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzás és közigazgatás gyakorlati lehetősége és a pontos igazság kiszolgáltatásának igényei szükségessé teszik. A nemzetiségek javaslata abból indul ki, hogy Magyarország történeti országos népei, a magyarok, románok, szerbek, tótok, rutének és németek egyenjogú országos nemzeteknek ismertetnek 12* 179