Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

vagy tíz napot veszteni lehetetlen. Továbbá a tapasztalás megmutatta azt, hogy a legközelebbi tisztikar alakítása alkalmával az intelligentia őt megillető elsőbbségből is elfoglalva a termét, ott a tisztek megválasztatnak; a begyült községi képviselők a megyeház udvarán, részint előtte az utcán ácsorogva, soha semmit nem tudnak arról, mi történik odabenn és hazajőnek anélkül, hogy még a magok járása szbirájának a nevét is tudnák. Tehát maga az intelligentia és a székvároshoz közel eső helységekből bejött képviselők nemcsak a magok, de az összes megyei járások számára is megválasztják a tisztviselőket és így a nép az 1847—48 évben behozott demokratikus alkotmányban, tekintve a tisztválasztásokat, a mostani eljárás mellett semmi vagy igen csekély részt vesz. IV. A nyelvre nézve — miután a közvélemény azon elvet mondta ki, hogy mindenkinek legyen biztosítva a nemzetisége — következő alázatos esedezésünk: hogy az al- és főtanodában a tanuló ifjúság számára, ha több nemzetiségből találtatnak a tanulók, nemzetiségök szerint külön az államtól fizetett literatúrai tanár legyen, hogy mindenki a maga nyelvét már az iskolában tudományosan tanulhassa és mívelhesse. A nemzetiségre nézve ezen kedvezményt a kormány a mult absolutistikus rendszerben megadta; miután pedig a magyar alkotmány szélesebb alapokra van fektetve, meg vagyunk győződve, hogy a magyar nemzet nagylelkűségénél fogva is, ha ezen kedvezményt meg nem bővíti, talán vissza nem veszi. Csak ezen pontok volnának szerény véleményünk szerint képesek a nemzetiségek egyenjogúságát meghozni és őket megvédeni egymás irányában, a féltékenységet, felülkerekedést és e miatt démoni áskálódást és nemzetiségek miatti súrlódásokat eltávolítani és hazánk polgárai közt kölcsönös bizalmat, testvéri szeretetet megállapítani. így minden ellenségeskedés megszűnnék és pedig azon okból, mert akkor minden nemzetiség úgy a törvényhozásban, minit a megye tisztbiraik száma és képessége szerint, saját emberei által képviselve volna. Ügy hisszük, hogy mi ezáltal nem igénylünk részünkre valami kedvezményeket, különös érdemet, hanem azon (okból) s elvből, hogy országok, testvéri szeretet, polgári erények alapja az igazság, a képviselők és tisztikar megválasztásának a nemzetiségek elvére alapítása által méltányosságért és igazságért, másrészt pedig azért esedezünk alázatosan, miszerint a kegyelmes honatyák a már megadott jogok gyakorlatában törvény által — esedezésünk pontjai szerint — minket biztosítani méltóztassanak. Mert ha a közvéleményt tekintetbe vesszük, akkor alkotmányos országunkban a nemzetiségi egyenjogúságnak más értelmét adni nem lehet, csak azt, hogy a nemzetiségek saját embereik által legyenek az országgyűlésen és tisztikarban képviselve és nem azt, hogy mindenki lehet választó és választható, minek célja mégis kedveltjének megválasztása. Esedezésünk célja, hogy a magas törvényhozás, saját jogainak érzetében azok erejével minket pártfogása alá vegyen és ne engedje, hogy egyik elem céljai kivitelére a másikat erővel is eszközül felhasználja, mert az egy alkotmányos országnak politikai életében nagy szennyfolt volna. Ily eljárás továbbá az erkölcsi világban lehangolja az emberben közcélok elérésére a kedvet, jóra törekvést és nemes versenyt; ilyen lenézés, leveretés a lelki tehetségeket is békóban tartja és az embert az ő emberi méltósága öntudatában és kifejlésében akadályozza, szóval a szellemi kincsek forrását bedugja. Meggyőződésünk az, hogy alázatos esedezésünk tekintetbe vételével, amidőn a nagyobb elemnek a kisebb fölé túlemelkedése meggátoltatnék, Dr. Mikó Imre: Nemzetiségi jog. 145