Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

a semlegességből, a közvélemény is mellette nyilatkozik. A nemzetiségek jogos és természetes igényeinek kielégítését sürgeti az előrehaladt korszellem, méltányosság és a népek érettsége, hogy a népfajok ne csak a közterhekben, de a jogban is hasonlók legyenek. Amennyire szereti az ember a maga nemzetiségét, annyira tartozik tisztelni a másét: ez az emberi szívnek féltett kincse. Aki szereti a maga nemzetiségét, az szereti a maga hazáját is; és ha valakinek a nemzetisége a nagyobb vagy erŐsebb elemtől, vagy bárhonnan le fog nézetni, annyiban csökken benne a hazaszeretet: ekkor magát a maga hazájában idegennek fogja tekinteni, a gúnyolót pedig nem polgártársnak, hanem benne inkább a maga elnyomóját kénytelen nézni. Midőn mi a nemzetiség dolgában, bátrak vagyunk felszólalni, távol van tőlünk, hogy mi más nemzetiségen felülkerekedni vagy épen a magyar nyelven csorbát ejteni akarnánk: mert mi a magyar nyelvnek az elsőségét megadjuk, mely azt történetileg megilleti s melyek magának műveltségénél fogva szellemileg kivívott. Ezt szeretjük, tanulmányozzuk, mert meggyőződésünk az, hogy minden honpolgár tartozik e nyelven tudni. Nincs tehát mit félteni a magyar nyelvet és a magyar nemzetiséget, mely mindenképen biztosítva van; hanem annál nagyobb okunk van nekünk ruthéneknek félteni a mi nemzetiségünket, mely semmikép sincs biztosítva. Nekünk ruthéneknek vagyis magyar oroszoknak panaszunk az, hogy nemzetiségünk se a törvényhozásban, se a megyei tisztikarban aránylag saját embereink által képviselve nincsen. A vallás nálunk, mely görög-kath., össze van) forrva a nemzetiséggel : ez onnan szívja- a szükséges tápnedvet ; és ha a ruthén nemzetiségünk lenézetik, gúnyoltatik vagy üldöztetik, úgy vesszük ezt, mintha vallásunk is üldöztetnék. Minden e tekintetből netalán jövőben előfordulható kellemetlenségek eltávolítása tekintetéből könyörgésünk: e féltett kincseket a ruthének számára biztosítani. E tárgy hazánkban — hol annyi sok a vallás és nemzetiség — különös figyelmet igényel. Okulva tehát az életből, mint legbölcsebb gyakorlati iskolából, hogy mennyire igyekszik egyik elem a másikát a jogok gyakorlatából kiszorítani vagy' egészen elütni, ez okból mi ruthének bátrak vagyunk azon legalázatosabb esedezésünket a legkegyesebb honatyák elé juttatni, miszerint következő pontokat — ha és amennyire azok a kor kivánataivab kedves hazánk körülményeivel megegyeztethetők — törvény erejére emelni kegyesen! méltóztatnának. Úgymint: , I. Miután Máramaros megyében a 110 ezer főnyi ruthéni nép általános többség és a román népfaj a többi nemzetiségekkel együtt csak harmadát teszi a népességnek, az 1847/8. évben behozott demokratikus alkotmány és nemzetiségek egyenjogúsága értelmében alázatosam esedezünk, hogy e megyében meg a főispánok egyszer ruthén, másod izben pedig román vagy más nemzetiségből legyenek. II. A képviselők megválasztására nézve esedezünk, hogy a népképviselet nemzetiségek alapjára legyen fektetve, hogy így minden nemzetiség számához képest képviselve legyen saját emberei által a törvényhozásban, s így legyen módjuk magukat kihallgattatni, bajaikat orvosoltatni, méltányos vagy jogos kívánságaikat az uralkodó viszonyokhoz alkalmazottan érvényre juttatni és ne legyen panasz, hogy szóhoz nem juthattak. Ezeknek értelmében: 1. Ruthének részére a választókerületek tiszta ruthén nemzetiségből alakuljanak és ruthén nemzetiségű képviselők megválasztandók s így Máramarosmegyében a többséget alkotó 110 ezer ruthénből legalább há-