Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés
szerzési és hivatalviselési jogát, vallásszabadságát és az ország alaptörvényeivel nem ellenkező kiváltságait az 1791:XXVTI. tc. a görög nem egyesült szerbekével egyszerre ismerte el. Ők egyelőre a királynál kerestek menedéket szerb püspökeik önkénye ellen. A tót nemzetiségi mozgalom ebben a korban még csak irodalmi és egyházi téren bontja szárnyát, úgy hogy az országban a nemzetiségek közül a magyar az első, mely nemzeti öntudatra ébred és ennek következményeit a politikai életben is le akarja vonni. Nemzetiségi elnyomásról ebben a korban még egyáltalán nem beszélhetünk, mert a nemzetiségek az öntudatosodásnak még igen kezdetleges fokán állanak és különben is az első három nyelvtörvény távolról sem érinti a nemzetiségek érdekeit. A nemzetiségek jogaira legfeljebb br. Izdenczy József államtanácsos és Baldacci Antal kabineti tanácsos hivatkozik votumaiban, azért, hogy a feliratok hatását az uralkodónál és kormányánál gyöngítse. De az ilyen fogadatlan prókátorok szereplése mögött könnyen felfedezhető az a törekvés, mely a nemzetiségi mozgalmakat a divide et impera régi háziszerével, egymás ellen kijátszva akarja elfojtani. A bécsi kormány nem hangoztatta a kisebbségvédelem elvét, amikor a német nyelvnek Olaszországba való bevezetését erőltette, vagy amikor a galíciai tartománygyűlés nyelvi kívánságainak ellenszegült. 10 Az 1790 utáni országgyűléseken a nemesek hosszú, névtelen sora felébresztette a magyar reform és a magyar államnyelv bevezetésének gondolatát, amit 1825-ben a nemzet nagy államférfiai és írói vesznek át s visznek sikerre. Az új korszakot az irodalomban Zalán futásának megjelenése, a politikában Széchenyi fellépése nyitja meg. A századfordulón Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel a magyar nyelv kiművelésével már eloszlatták azokat az aggodalmakat, hogy a magyar nyelv nem alkalmas a magasabb műveltség kifejezésére. Most Vörösmarty a sivár jelenből a honfoglaló magyarokhoz fordul vissza és a „régi dicsőséget" keresi az „éji homályban'*. Széchenyit az a Magyarország érdekli, amelyik nem volt, hanem lesz. A fiatal huszárkapitány az 1825 november 3-i kerületi ülésen Nagy Pál után felállva elmondta szűzbeszédét, mely mindössze ennyiből állott: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely al magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá." 11 Széchenyi fellépésével a magyar nyelvi és nemzetiségi törekvések kiemelkednek a gravamenek és postulatumok körforgásából és a Tudományos Akadémia megalapításával megindul a nagy nemzeti alkotások sorozata. A küzdelem azért a másik fronton tovább folyik és két évtized is beletelik, amíg a magyar nyelv a közéletből végkép kiszorítja a latint. 10 Ezt egy magyarbarátnak egyáltalán nem nevezhető osztrák tudós, I/. Gumplowicz is megállapítja (Das Recht der Nationalitáten und Sprachen in österreich-Ungarn. Innsbruck, 1879, 34. L) / 11 Horváth Mihály i. m., I. k., 178. 1.