Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

désök, voltak népes városaik s megerősített váraik, volt életök is, melynek egyes intézményei e haza alkotmányában mostanáig is föntartották magokat. A magyarok bejövetelével, az akkoron e földön alakulóban volt, s épen a fejlődés első fokán létezett confoederatiója a nyugati szláv népeknek föloszolván, helyt engedett egy új confoederatiónak, mely egy század lefolyta alatt Szent István koronája alatt egyesítve, mint Hungária, a többi keresztény államok közt fényes helyet foglalt el, s azt kilenc századig tartott viharokon keresztül mostanáig is megtartotta. Valamint egy anyának édes gyermekei egy családdá, úgy e hazának különböző népei is, közös anyagi és szellemi érdekek által egyesítve, egy egésszé olvadtak össze, s úgy a csatatéren, mint hazai törvények hozásánál mindenkor egyesített erővel megfeleltek a nekik osztályrészül jutott közös világtörténeti feladatuknak, védve nyugati műveltséget keletnek barbár népei ellen, s védve egyszersmind saját önállóságukat is nyugatnak fölemésztő befolyása ellen. Ügy a csatatéren, valamint a közös törvényhozás terén is, minden nyelvkülönbség mellett, igen jól megértették egymást e haza különböző népei, mert a honszeretet s egymás iránti testvéries bizalom legjobb tolmácsként elősegítette egyetértésöket s közjóra irányzott törekvésöket ; egynek sem jutott eszébe másnak a nyelvét megvetni, vagy épen gyűlölni, egyben sem támadt azon vágy, a maga saját növekvését másnak kiirtására fektetni, vagy a maga külön nemzeti érdekeit azon polcra tolni fel, melyen egyedül e haza valamennyi népeinek közös érdeke erősen és állandóan foglalhat helyt. A népek testvéri szeretete és egyetértése eredményezte azon bámulatos életerőt, melynél fogva hazánk egy iszonyatos csapás, t. i. a tatár pusztítás által okozott romlásokat oly könnyen ismét helyrehozta, s törhetlenül megállott akkor is, amidőn egy részről az iszlám, más részről pedig a nyugati abszolutizmus által vég elnyeléssel fenyegettetett; ezen erőnek tulajdoníthatni, hogy a vallásos harcok robaja elvonult hazánk fölött, mint egy égi háború, mely után a természet újabb erővel szebb életre kél ; ezen erő okozta azt, hogy hazánk, bár ugyan még nem egészen, de mégis nagyobbrészt, a törvény előtti jogegyenlőség kimondásával szerencsésen szabadult a középkori feudalizmus bilincseiből s hogy még a tizenkét évi elnyomatás sem volt képes kebelében elfojtani a most is hatalmasan nyilvánuló szabadságérzetet. Kérdés, hogy jelenleg örvendetes vagy szomorú napoknak néz-e elébe kedves hazánk, most, midőn a világ vezéreszméje, a nemzetiség kérdése benne a maga megoldására vár. óhajtjuk, hogy ezen kérdés ne fajuljon el gyógyíthatatlan sebbé, de inkább alakuljon át oly erős és áttörhetetlen paizzsá, melyről az ellenséges nyilak mindenkor erőtlenül visszapattannak. öntudatunk határozottan mondja, miszerint mi, felsőmagyarországi szlávok ép oly nemzet vagyunk, mint a magyarok, vagy bármely más nemzete e közös hazának, miből, ha csak a nemzeti jogegyenlőség a polgári szabadsággal együtt chimera lenni nem akar, önként következik az, miszerint mint nemzet kevesebb joggal nem bírhatunk, mint bír hazánknak bármely más nemzete. És mégis, ha hazánk 1848 évi törvényes állapotát felvesszük, azt találjuk, hogy nem csak régi országgyűléseink, nevezetesen az 1791-ki, 1792-ki, 1805-ki, de újabb törvényeink is, különösen 1832/6-tól kezdve 1848-ig egyedül csak a magyarokat ismerik el nemzetnek, egyedül a magyar nyelvről szólanak, mint nemzetiről s hazairól, egyedül a magyarok