A nagykállói Kállay-család levéltára II. kötet (Budapest, 1943)

1567. 1365. október 29. Visegrád. U. a. bizonyítja, hogy szaniszlói [de Zanizlov] György fiának: Mihálynak fia: Péter, valamint bátori Bereck fiának: Jánosnak fiai: László és György mesterek, s bátori Ló'kös fia: Péter között meg­egyezés jött létre, amely szerint az utóbbiaknak egyenként huszon­ötöd magukkal 1366. április 13-án esküt kell tenniök, hogy nem verték meg, s nem verették meg Péter atyját úgy, hogy az belehalt; Mihály fia: Péter pedig biztosítja Őket, hogy az eskü letételéig nővéreit saját költségén visszatartja attól, hogy a gyanúsítottakat zaklassák. — A nádor előtt 1364. újév ünnepének nyolcadán Mihály fia: Péter fel­mutatta I. Lajos királynak 1361-ben kelt oklevelét, amely szerint a fenti vád emelése után a király kiküldte káplánját Miklós honti főespe­rest, aki a Szabolcsban megtartott vizsgálat eredménye szerint jelen­tette, hogy egyes nemesek hallomás alapján igazolták a vádat, a meg­holt gyóntatója: Mihály szaniszlói pap azonban azt vallotta, hogy a megboldogult halála előtt nem vallotta azt, hogy meggyilkolták volna; majd Sándor petri-i nemes szabolcsi szolgabíró, János és Mihály jánosi-i nemesek, szennyesi János és Domonkos fia: Benedek a bátori nemesek familiarisa pedig megesküdtek, hogy a tett elkövetésének állítólagos idejében együtt voltak a nemesekkel és semmi verekedés nem volt. Erre Mihály fia: Péter kijelentette, hogy Szabolcs és Szat­már megye nemesei tudják, hogy atyját Kalló és Semjén közt, amikor Szaniszló felé tartott, a bátori nemesek megverték; erre felálltak a gyanúsítottak nevében: János fia: János, Kántor János és nagy [magnus] Ábrahám, s kijelentették, hogy a nemesek ártatlanok, s fel­mutatták a leleszi konvent, s Szabolcs és Szatmár megyék oklevelét, amelyek szerint á megtartott vizsgálat alapján a bátori nemesek ártatlanok, s csak a megboldogult gyóntatója vallotta azt, hogy halálos; ágyán még gyilkosainak, de az utolsó kenet felvételekor már ártatlannak mondotta őket. Erre. a nádor felkérte az egri káptalant, hogy tartsanak közös tanúvallatást; ezt) a vizsgálatot horói (?) [de Huray] Myke fia: Miklós és ramocsaházai Miklós fia: nagy [magnó] j Egyed nádori emberek, valamint^ András mester literátus káptalani aljegyző és Miklós pap a mindenszentek oltárá­nak magistère, káptalani kiküldöttek végezték, s ezek jelentése szerint a két megyében senki sem vallott az ügyben, kivéve négy személyt, kik a bátori nemesek ártatlan voltát kívánták bizonyí­tani, de esküt ők sem tettek. A per, halasztás után, a fenti meg­egyezésre vezetett. Az oklevélben szerepelnek még: György és Péter bátori nemesek pro' curatorai: nagy Lőrinc és Kántor János. Papíron, zárópecsét darabjaival. (No. 1467.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom