A nagykállói Kállay-család levéltára II. kötet (Budapest, 1943)
eskü 'fejében Drugeth János mester három egyenlő részletben (böjtközép, Szent György és Keresztelő Szent János ünnepének nyolcadán) 150 arany forintot tartozik fizetni. Drugeth János mestert officialisa diákfalvai [de Dyakfolua] Ábrahám fia: János képviselte. Szerepel még az oklevélben gerényi [de Geren] János mester, aki azonos Drugeth János mesterrel. Papíron, hátlapjára nyomott pecsét részeivel. (No. 1497.) 1573. 1366. március 21. Kalló. Pous mester Szabolcs megye alispánja és a négy szolgabíró bizonyítják, hogy semjéni László fia: Mihály mester és mások közbenjárásával megegyezés jött létre abban a perben, amelyet márki [de Mark] Balog [dictus Bolug] János serviensének elfogása és két lovának hámmal [ham] együtt való elhajtása miatt, nagyfalusi [de Noghfalu] János fia: Máté pedig lovának elhajtása miatt indított banki Péter fia: Péter ellen. A megegyezés értelmében banki Péter kötelezte magát, hogy mindent visszaad, s nyugtatja ellenfeleit a felől a per felől is, amelyet ellenük székelyi [de Zekel] Mihály mester jobbágyának: Demeternek Balog János serviense: Péter által a székelyi Szent Mihály-egyház temetőjében nyíllövéssel történt megsebesítése miatt indított; azonkívül, minden ezzel kapcsolatban lévő költséget és terhet magára vállalt. Papíron, hátlapjára nyomott három pecsét darabjaival. (No. 1492.) 1574. 1366. március 25. János leleszi prépost és a konvent bizonyítják, hogy Erzsébet királynénak Visegrádon 1366. január 11-én kelt parancsa értelmében debrői Miklós mesterrel, a királynéi udvar milesével és Bebek György királynéi tárnokmester famulusával: Istvánnal kiküldték András testvért, akik jelentették, hogy a beregszásziakat a IV. Béla királytól nyert Cibikfölde birtokába beiktatták, azonkívül a vári-i hospesekkel állandó viszály okát szolgáltató földet Cibikföldéhez csatolták. A vitás föld határiéirésában szerepelnek: a gerche-i (?) nemesek földje, s Kovácspatak nevű patak. Átírta Erzsébet királyné 1366-ban (?) kelt oklevelében, XIX. sz. elejéről való egyszerű másolata a Kállay-levéltárban. 1575. 1366. április 1. Ugyanazok bizonyítják, hogy konaki [de Konak] István és maraz-i Gyula fia: János tiltakozva bejelentették, hogy amikor debrői [de Debreu] Miklós mester királynéi ember a konvent kiküldöttjének jelenlétében a beregszászi [de Luppretzaza] polgárok és telepesek földjének határait új jelekkel jelölte meg, a polgárok őt