Nyulásziné Straub Éva: „Mindent a hazáért!” Deák Ferenc emlékkiállítás (Budapest, 2003)

28. 1847. február 7., Kehida Gróf Batthyány Lajos levele gróf Teleki Lászlóhoz Az ellenzék vezetői kehidai házában keresték fel Deákot, hogy programjukról meggyőzzék. Ismertették programjukat és Kossuth elképzeléseit, a Kossuth által javasolt programformá­val azonban Deák nem ért egyet, helyesebbnek tartaná egy nyilatkozat vagy cáfolat készítését a kormányprogrammal szemben. Deák beteg, orvosa még az írástól is eltiltotta, így várni kell írásba foglalt válaszára. A konzervatív ellenzék párttá szerveződése és programjának 1846 végén történt elfogadása után Kossuth aktív agitációjának hatására döntött úgy az ellenzék, hogy megalakítja az Ellenzéki Pártot és kiadja programját. Az ehhez készült tervezetet mutatták be Deáknak, aki azt alkalmatlannak ítélte az ellenzék egységben tartására és elvállalta az új tervezet elké­szítését. Véleménye szerint nem program, hanem nyilatkozat formájában kell megfogalmazni. Eredeti tisztázat, német és magyar nyelven P 645 Szulyovszky-Pottornyay cs. - 17. d. 39. tétel 29.1847. június 5. Ellenzéki nyilatkozat Az országgyűlési ellenzék tevékenységének összehangolása érdekében a Széchenyi István, majd Kossuth Lajos által megfogalmazott programokat Deák alkalmatlannak ítélte az ellen­zék egységbe tömörítéséhez. Véleményét a tervezetek fogadtatása igazolta, azok ellen­téteket szültek az ellenzék különböző beállítottságú csoportjai között. Deák Ferenc 1847 júniusára készült el az Ellenzéki Nyilatkozat tervezetével, amelyet a párt változtatás nélkül fogadott el 1847. június 7-én. Egykorú másolat, 8 fólió R 145 Az ellenzéki pártra vonatkozó iratok 30. 1847. április 10. Deák Ferenc levele Kossuth Lajoshoz Jelzi, hogy május elején érkezik Pestre, de előbb gyógykezelésre megy. Állapota nem javul, az írás is nehezére esik, de nincs is sürgős, halaszthatatlan teendője. Eredeti tisztázat, 1 fólió R 90 Kossuth Levéltár, Időrendi sorozat - I. 251.

Next

/
Oldalképek
Tartalom