Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

BEVEZETÉS

váltak. Ez a megállapítás akkor is érvényes, ha a törvényhatósági önkormányzatok testületi szerveiben — különösen 1929-ig — túlnyomó volt a nagybirtokos és a városi tőkés réteg képviselete. A korszakon végighúzódik a központi kormányzat és a törvényhatóságok között a súrlódások és a konfliktusok egész sora. A fő kérdés a kormányzat és a törvényhatóságok között az volt, hogy a kormány milyen mértékben vonjon el hatásköröket a területi önkormányzatoktól. A megyék, a thj. városok természetesen tiltakoztak, jogaik csorbítását látták a belügyi kormányzat beavatkozási akcióiban. Meg kell állapítani, hogy a gyakori összeütközésekből mindig a kormányzati akarat került ki győztesen.

5 A törvényhatósági közigazgatást a második világháború utáni koalíciós kormányok is fenntartották (1945—1948). A kormányok a fejlődés igényeit tartva szem előtt, meg is követelték a középfokú területi igazgatási szervektől, hogy a modern szervezésű társadalomban újszerűen elrendező és szabályozó, korszerű megoldásokat alkalmazzon. A kormányzat három ízben átfogóan rendezte a törvényhatósági igazgatást, így 1870-ben, 1886-ban és 1929-ben.

6 A jelzett években hozott törvénycikkekkel a kormányzat szűkítette az önkormányzati jogokat, ami az állami szakszervek létrehozását, számuk gyarapítását eredményezte. Az állami centralizáció a vidéki területi igazgatásban 1945-ig jelentősen előrehaladt, és a központi akarat gyors végrehajtásának különösebb akadálya a megyékben, a törvényhatósági joggal felruházott városokban nem volt. Joggal jegyezte meg erről a folyamatról Magyary Zoltán, hogy az 1929. évi XXX. tc. végrehajtása után már nem lehet külön törvényhatósági és külön állami szakigazgatásról beszélni. Szerinte a magyar középfokú igazgatás egységessé vált, mert az állami akarat érvényesülése elvitathatatlan. Meg kell azonban állapítani, hogy az önkormányzati igazgatás szűkítése ellenére a törvényhatósági tisztviselőknek még mindig nagy a hatalmuk, és intézkedéseiket az önkormányzati jogokból merítik. Rá kell mutatni arra is, hogy a törvényhatósági önkormányzatra a központi hatalomnak szüksége volt, és csak annyit vont el annak hatásköréből, amennyit az államérdek megkövetelt. A törvényhatósági hatáskört az 1886. évi 21. tc. állapította meg, amely a megyék, a thj. városok működésének alapját képezte a polgári közigazgatás funkcionálása idején. A törvényben kifejezésre jutott a megyének, mint jogi személynek a meghatározása. Eszerint a megyét, mint jogi személyt a „közönség" testesítette meg. A „közönség" testületi jogokkal rendelkezett,melyeket önkormányzati keretekben gyakorolt. Az önkormányzati jogok pedig a testületi szervekben, azok működésében jutottak kifejezésre, így a törvényhatósági bizottsági közgyűlésen (1929 után a kisgyűlésben), a közgyűlési választmányokban és bizottságokban, a közigazgatási bizottságban és ennek albizottságaiban, valamint az önkormányzat választott tisztviselőinek működésében. A megye önállóan intézkedett saját belügyeiben, az állami akaratot közvetítette a területén működő autonómiákhoz, és állást foglalt politikai kérdésekben.

7 A törvényhatóság a politikai ügyeket a közgyűlésen megvitathatta, és a kialakított ál5 Uo. 6/2, n., k., ua, 834-844. old. 6 Vö. Magyar Törvénytár. 1869—1871. évi törvénycikkek. Bp., 1869—1871. évi törvénycikkek. Bp., 1896. 211—221. old.; és ua. 1884—1886. évi törvénycikkek. Bp., 1897. 367—404. old.; uo. 1929. évi törvénycikkek. Bp., 1930. 333—407. old. (Továbbiakban: 1. a tc. tárgyát.) 7 Ua. 1929: XXX. tc. miniszteri indoklása. 333-344. old.