Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

A pótadó aránya az 1944 előtti közigazgatásban jóval alacsonyabb százalékú, bár községenként eltérő. A Fejér megyei Csákváron a pótadó 1944-ben mindössze 23% volt, míg Bakonysárkányban 200%. A csákvári 23%-os pótadó a községi jövedelmekkel együtt bőven elég volt a kiadásokra, míg Bakonysárkányban a kivetett pótadó lényegében nem fedezte a kiadásokat. Ezért a hiányzó mennyiséget államsegéllyel pótolták. Bakonysárkányban ugyanis hiányoztak a községi vagyon kialakításának feltételei, és kizárólag csak a pótadóra tudott az elöljáróság támaszkodni. Ez azonban a lakóknak jelentett nagy terhet. Kiderült, hogy a kiadás fedezetére 1944-ben Bakonysárkányban 260%-os pótadót kellett volna a jórészt kis- és törpebirtokkal rendelkező gazdákra kivetni. A helyzet nem javult 1945 után sem. Községi ingatlant a földosztás során nem létesítettek, hiszen földalap a helyi németek vagyonából állt össze, ami nem volt ezer hold. A községbe telepített csángóknak viszont megfelelő nagyságú gazdaságokat kellett átadni. A 7220—1946. sz. kormányrendelet a községi pótadót megszüntette. Helyette a községek a földadóból 20% erejéig részesedtek. A rendelet megszüntette, a KSA-t, helyette a Közületek Támogatási Alapját (KTA) hozták létre. A háztartási terhek általában azokban a községekben voltak enyhébbek, ahol jövedelmező községi tulajdonú üzemek működtek. Ezek az üzemek a nagyközségekben rendszerint megvoltak, míg a kisközségek az üzemek egy-két fajtájával (homok-kőbánya) rendelkeztek. A községi üzemek közcélú vállalkozások voltak, tehát közérdeket szolgáltak. Jövedelmükkel az önkormányzati terhek viseléséhez járultak. Közüzemek a következők voltak: községi szeszfőzde, vágóhíd, vízmű, községi takarékpénztár, téglagyár, jéggyár. Az üzemek működését szabályrendelet biztosította. Ipari üzem létesítéséhez a belügyi, a pénzügyi és az iparügyi kormányzat engedélyére volt szükség. Az üzemi vagyont a községi vagyonból elkülönítették, és a kereskedelmi üzleteknél szokásos szabályok szerint tartották nyilván. Községi üzemi alkalmazottak szolgálati viszonyára az ipari- és kereskedelmi alkalmazottakra vonatkozó rendelkezések voltak az érvényesek. A költségvetést minden év augusztus 25-ig kellett elkészíteni, beleértve a képviselőtestületi letárgyalást is. A költségvetés ezután, szeptember 5-ig a járási főjegyzőhöz került, aki 10 nap alatt felülvizsgálta az adatokat és véleményével együtt az alispánhoz juttatta el. Az alispánnak joga volt arra, hogy a költségvetésből egyes tételeket kihúzzon, másokat növeljen. A költségvetés végrehajtását a községi elöljáróság végezte. Utalványozás a jegyző ellenjegyzése mellett történhetett. A végrehajtást a járási főjegyző és az alispán a vármegyei számvevőség útján ellenőrizte. A községi zárszámadást a jegyző évente január 31-ig készítette el. A zárszámadás egy számszerű kimutatás, amely a költségvetés rendszerének megfelelően volt összeállítva. Ebben az elöljáróság a községi vagyonkezelésről, a háztartásról beszámolt a képviselőtestületnek, illetve a felügyeleti hatóságnak. A zárszámadást március 15-ig juttatták a járási főjegyzőn keresztül az alispánhoz, aki augusztus 31-ig összefoglaló jelentést küldött a községi zárszámadások végrehajtásának tapasztalatairól a belügyminiszternek. Az alispáni jelentés a következő szempontok alapján készült:

128 128 FML. Alispáni iratok, 1945. Jelentés a törvényhatóság működéséről az 1945. évről.