Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

I. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁS SZERVEI 1944-1945

a thj. város, a megyei város, a nagy- és kisközség vezetése melyik párt, illetve politikai irányzat kezébe kerül. Ugyanis az önkormányzati testületekben helyet foglaló pártküldöttek választották meg az adminisztratív apparátust, a törvényhatósági, a községi tisztviselőket. A pártok által választott tisztviselők a közigazgatáson keresztül hatalmukat érvényesítették, természetesen az őket megválasztó párt érdekében. A nemzeti bizottsági alakuló üléseken küldték ki az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe is a képviselőket. Tudomásunk van azonban arról, hogy a nemzetgyűlésbe nemzeti bizottsági határozat nélkül is kerültek képviselők. A Dunántúlon december 21-e előtt nemigen jöhetett létre Nemzeti Bizottság, ámbár nemzetgyűlési képviselők mégis kerültek ki a német megszállás alól felszabadított területekről, például Pécsről, Kaposvárról. A községi nemzeti bizottságok 1944. december elejétől 1945. április végéig, a járásokban és megyékben 1945 januártól—decemberig, az országos Nemzeti Bizottság pedig 1945. szeptember 4-én jött létre. A nemzeti bizottságnak elnöke és titkára volt. A bizottságok működése a közigazgatási egységek székhelyein: a községházán, a városházán, a megyeházán, a főszolgabírói hivatalban volt, és ezzel is jelezték, hogy az államhatalomnak ők a kizárólagos képviselői. Tagjait néhol az 1914. évi 11. tc. értelmében közhivatalnokoknak tekintették, és a nekik járó védelmet is igényelték (pl. Fejér megyében, Előszálláson). Előzőekben utaltunk arra, hogy a nemzeti bizottságok és a közigazgatási szervek kapcsolata miatt összecsaptak a nézetek. Erre okot az adott, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormányban és többen a nemzetgyűlésben a nemzeti bizottságok közigazgatási tevékenykedését megkérdőjelezték, mondván, hogy az nem nemzeti bizottsági feladat. A kommunisták álláspontja is az volt, hogy a Nemzeti Bizottság nem közigazgatási szerv, hanem politikai testület, s ezért közigazgatási kérdésekkel csak annyiban foglalkozzék, amennyiben az a politikai koordinációt érinti. Álláspontjuk szerint az a Nemzeti Bizottság, amely elmerül a közigazgatási kérdésekben, lényegében adminisztratív szervvé válik, és nem tudja politikai feladatát végezni. Rámutattak, hogy a városokban és a községekben a Nemzeti Bizottság az egyedüli lehetséges szerv, amely a felmerülő valamennyi kérdésben eredményesen állást foglalhat. Ezzel megerősítették azt a kristályosodó nézetet, hogy a Nemzeti Bizottság lényegében helyi csúcsszerve a létező demokratikus pártoknak, népi bizottságoknak. A nemzeti bizottságok szerepével és jövőbeni útjával kapcsolatban leginkább Erdei Ferenc, az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere adott átfogó, tiszta képet. A belügyminiszter már ekkor a Nemzeti Parasztpárt közigazgatási koncepcióját képviselte a nemzeti bizottságok megítélésében. Erdei szerint a Nemzeti Bizottságból nő ki majd az igazi önkormányzat, ők képezik a testületek alapjait. Erre a feladatra a nemzeti bizottságok eddigi tevékenységükkel bebizonyították alkalmasságukat. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja is sejtet hasonló, bár homályos elgondolást, amikor a helyi bizottságokra támaszkodó kormányról beszél, és nem említi az önkormányzati szerveket. A kormány, illetve a miniszterelnök — és a konzervatív csoport — nézete a nemzeti bizottságokról az volt, hogy a közigazgatásból ki kell zárni őket. A gyakorlat azonban rácáfolt az elvekre: amíg az önkormányzati igazgatás helyre nem állt, addig a közigazgatásban a testületi döntéseket a nemzeti bizottságok hozták. A községi és a városi