Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

III. A TÖRVÉNYHATÓSÁGI TESTÜLETEK ÉS SZERVEK ÁTSZERVEZÉSÉNEK FOLYAMATA (1945-1949)

küldtek be. Az öt tag közül választották meg a bizottság elnökét. Ezután a tagság kiegészült: egy jogi képesítésű egyénnel, továbbá annak az intézménynek, hivatalnak vagy üzemnek a küldöttjével, melynek alkalmazottai igazolására sor került. A bizottság tagjai azzal a ténnyel, hogy behívottak, igazoltnak voltak tekintendők, de írásbeli kötelességük volt kijelenteni, hogy büntetlen előéletűek. E rendelet alkalmazásánál nem tekintették büntetett előéletűnek azt az egyént, akit az előző rendszer idején politikai vétség címén elítéltek, vagy akit a zsidótörvényekben meghatározott cselekmény miatt ítéltek el. Az eljárás előtt 8 nappal a bizottság elnöke közzétette azok nevét, akiket igazolási eljárás alá vontak, felkérte a lakosságot, hogy a kérdéses személyek politikai magatartásával kapcsolatban bejelentéseiket tegyék meg. A bejelentést írásban kellett a bizottsághoz beküldeni. A bejelentést abban az esetben vették figyelembe, ha az irat tartalmazta a bejelentő nevét, lakcímét. A közalkalmazott igazolási eljárása során a panaszt tevők személyesen is megjelenhettek. A panasz tárgyát az igazoló bizottsági elnök jegyzőkönyvbe foglalta, azt a panaszt tevővel aláíratta. Eljárás alá első ízben azok a közalkalmazottak kerültek, akik 1945. január l-jén az ország területén szolgálati viszonyban álltak. A későbbiekben az igazolási eljárás során elsőbbségbe kerültek azok, akik szolgálatukat a hadműveletek idején is végezték, s nem hagyták el hivatali helyeiket. Az említett közalkalmazottakat zárt ülés keretében igazoltnak mondja ki a bizottság, hacsak bejelentés nem érkezett ellenük. Tárgyalni kellett viszont a szolgálati helyüket elhagyott közalkalmazottak ügyét. Az igazoló bizottság határozata lehetett: igazolt, feddés, áthelyezésre ítélt, vezető állásra alkalmatlan és előléptetésből meghatározott időre (1—5 év) kizárt. Amennyiben bebizonyosodott, hogy az igazolási eljárás alá vont személy olyan cselekményt követett el, amely súlyosan sértette a magyar nép érdekeit, úgy azt a népbíróság elé utalták. Erről az esetről jegyzőkönyvet készítettek, melyet az igazoló bizottsági elnök, az ügy előadója és a jegyzőkönyvvezetője írt alá. Az igazoló bizottság minden határozatát írásban közölte az eljárás alá vont személyekkel, a határozatot az ügyfél kapta meg, és annak hivatali elöljárója. A főispán az igazolási eljárás alá vont személyekről kimutatást kapott, ahol feltüntették az igazolási eredményt is. A főispán a kimutatást a törvényhatósági levéltárban helyezte el. Az igazoló bizottságok a tisztviselői magatartást messzemenően megvizsgálva hozták meg döntéseiket. A bizottságok zöme jól végezte feladatát, kiszűrték a demokrácia számára nem alkalmas elemeket az önkormányzati közigazgatásból, ugyanakkor az igazoltaknak némi stabilitásérzetet nyújtottak. A tisztviselői igazolások alkalmával az egyik vizsgálandó kérdés a szolgálati hely elhagyására vonatkozott. A vezető tisztviselők nagyobb része és a szélsőjobboldali kormányzat hívei a szovjet csapatok megérkezése előtt elhagyták szolgálati helyüket. A Tiszántúlon a tisztviselőknek mintegy 20—25%-a maradt szolgálati helyén. Ezzel a tettükkel magára hagyták a terület lakosságát, ami — különösen a hadműveleti zónában — nagy bizonytalanságot eredményezett. Egyébként a szolgálati hely elhagyása a fennálló rendelkezésekkel is ellentétes volt. A magyar Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsnak 1943-ban a hadműveleti kiürítés kérdésében elfogadott álláspontja az volt, hogy ,,az állami élet normális menete szempontjából nélkülözhetetlen hatóságokra; így a közigazgatási szervek működésére akkor is szükség van, ha a település ellenséges megszállás alá került". A közigazgatás tisztviselői