Farkas Gábor: A megye, a város és a község igazgatása magyarországon (Budapest, 1992)

II. KÖZIGAZGATÁSI REFORMTÖREKVÉSEK 1945-1948

közepette megvalósításra javasolni tudott volna. A szociáldemokrata párt részéről ezért előálltak egy korszerű közigazgatási reformjavaslattal, holott látták azokat az átmeneti nehézségeket, melyek a végrehajtás során gátat emeltek a megvalósulás elé. Hangsúlyozták azonban, hogy a jelenlegi körülmények között is törekedni kell az igazi önkormányzatok kiépítésére. Ez annyit is jelentett, hogy a párt vallotta, a közigazgatásban maga a nép cselekvően vegyen részt. A közigazgatás a rárakódott osztálykorlátoktól szabaduljon meg. Ennek az elvnek az érvényesítését abban látták, hogy a partikuláris érdekeket szorítsa háttérbe a kormányzat, ne engedjen semmiféle csoport vagy rétegérdeket az össznemzeti érdek fölé emelni. A központi kormányzat akarata tehát a legteljesebben érvényesüljön a területi önkormányzatok felett. Az önkormányzatok megszervezése során a dolgozó rétegek képviselete a testületekben kizárólagossá váljék. A hivatali állásokat a szakképzett egyének mellett nyerjék el a rátermettek is. A párt a közigazgatásban is előre kívánt törni, és javaslatával mind több vezető pozíciót kívánt biztosítani rátermett tagjainak. Az államtitkár által összefoglalt reformtéziseket a kongresszuson mégsem ismertették, hanem az előadói referátumhoz csatolták, mint olyan megvalósítandó feladatot, melynek realizálása érdekében a párt vezetősége megteszi a lépéseket. A tanulmány mindenekelőtt megállapította, hogy az 1944. év előtti polgári közigazgatás tökéletesen működött, és meglehetősen jól szolgálta a magyarországi uralkodó körök érdekeit. Mint minden ország közigazgatása, úgy a magyarországi is, hűen tükrözte a polgári politikai viszonyokat. A magyarországi munkásosztály politikai színrelépése óta a közigazgatási reformot követelte. Ezt már az 1903. évi szociáldemokrata párti kongresszuson megfogalmazták, amelyet négy és fél évtized múltán is érvényesnek tartottak. Hangoztatták az 1903. évi programban a terjes önkormányzatot, a testületek és a tisztviselők demokratikus alapon történő megválasztását, a közigazgatásból az öröklött hivatalok eltörlését. (Pl. az örökös főispánság vagy egyes hivataloknak bizonyos családok közötti elosztását.) Fontos követelés még a közigazgatási hatóság bíráskodási jogának eltörlése, az egészségügy államosítása, ingyenes orvosi kezelés, gyógyszerjuttatás és ingyenes temetkezés. A szociáldemokrata párti közigazgatási koncepció a háború utáni eléggé zilált állapotokból indult ki. Megállapította, hogy olyan korszakfordulót ért el az ország, amely ugyan megkívánná a közigazgatási reformot, de a fennálló viszonyok miatt azt tökéletesen végrehajtani nem lehet. A párt részéről az egységes közigazgatás megteremtésében látták a jövő útját. Ezt a következtetést tapasztalat alapján vonták le. Mint mondották, a régi rezsim közigazgatása egységes volt törekvéseiben, szellemében, rendszerében és gyakorlatában egyaránt. E vonásokat azonban lassan és folyamatosan, sok évszázados szerves fejlődéssel kialakult polgári osztály formálta ki. Az 1944 előtti közigazgatás fő ereje egyrészt az egységességben volt, másrészt a történeti fejlődés hosszadalmasságában. Ez alatt a közigazgatás szelleme beleivódott a társadalomba, a nép tudatába; úgy fogták fel mint elkerülhetetlent, megváltoztathatatlant. A kongresszuson elhangzott, hogy az 1944 előtti közigazgatás a néptől idegen rendszer hatalmi hármasa egyike volt a nagybirtok és a nagytőke mellett. Az 1945 utáni években a magyar nép még a régi osztályokra bomlott. Ezért is volt szükség arra, hogy a különböző társadalmi érdekek egybehangolására a politikai pártok