Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
92 *2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története gát (servientes regis), a magánföldesúri fennhatóságot elkerülő várjobbágyok a helyi bíráskodás és közigazgatás ügyeinek intézését. A megyét a király kegyéből kinevezett megyésispán irányította, de ő többnyire távol volt, hol az udvarban, hol királyi küldetésben. Helyette familiárisa, az alispán (vicecomes) irányított, de mellé a megye nemesei saját soraikból 4 szolgabírót (judex servientium, judlium), később, a XV. század derekától 8-12 esküdtet (iuratus assessor, jurassor) is választottak. Ok együttesen alkották a megye hatóságát. A vármegyék területét csak a XV. században kezdték járásokra osztani. A lakosság zömét kitevő jobbágyok az ekkorra már a földesúri szolgálatra fogott várjobbágyok és a királyi várnépek utódaiból lettek, akiknek nem volt beleszólásuk a nemesi vármegyének az önkormányzat irányába mutató fejlődésébe. A vármegyei szervezet Erdély hét megyéjében is átalakult, de sokkal erősebb függésben a központi (vajdai) akarattól, még a megyénkénti 2-2 szolgabírót is a vajdai közgyűlésen választották. 2.1.2.3. BIRTOKIGAZGATÁS A vár többnyire egyúttal egy birtoktest központja is volt. E váruradalmak először a királyi várföldeken alakultak ki a mozgó udvartartás ellátására. A királyi adományok eredményeként előbb az egyházi, később a magánföldesúri nagybirtokok katonai, gazdasági, bíráskodási és igazgatási szervezete is a királyi udvarbirtokok mintájára szerveződött meg. Elükön a várnagy állt, alá tartozott mind a katonaság, mind a gazdasági személyzet. A gazdálkodást és a földesúri igazságszolgáltatást az udvarbíró tartotta kézben, neki számoltak el az udvarban vagy a földesúr saját birtokán (a majorban) élő tisztviselők és a mezővárosi, falusi bírák. A számadások a XIV. és XV. század fordulójától már fennmaradtak írásban, sőt a középkor végén urbáriumok is készültek, amelyekben kimutatták, hogy egy-egy család, telek vagy porta mikor, mivel és mennyivel köteles szolgálni az urának. 2.1.2.4. VÁROSOK Szabad királyi város, „civitas”, vagyis olyan kiváltságolt hely, amely szabad bíró-, tanács-, plébánosválasztási, polgárai felett elsőfokú bíráskodási joggal, azaz önkormányzattal rendelkezett, és kizárólag a király - illetve az őt képviselő tárnokmester - adószedési és ítélkezési fennhatósága alá tartozott, viszonylag kevés volt az országban (Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes és Sopron). Az országgyűlésekre csak ők kaphattak királyi meghívólevelet (lásd a 2.1.1.6. pontot). Hasonló helyzetben volt több szabad város (például Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Szakolca, Szeben, Szeged), amelyek szintén kizárólag a királynak adóztak, de az ő fellebbviteli bíróságuk a középkor végén a királyi személyes jelenlét bírája, a személy- nök volt. A tárnoki és a személynöki városokon kívül csak királyi fennhatóság alatt álltak a bányavárosok is (Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Zólyom stb.).
