Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
74 * 1. Történeti segédtudományok nak (Tótországnak) nevezték. Külön kormányzat alá tartozott 1699 után Horvátország is. Ezzel a névvel nem a korábbi, tengermelléki Horvátországot jelölték, hanem a karlócai béke értelmében meghúzott határoknak megfelelően, az Unától nyugatra lévő területet, ahol ugyancsak három polgári megyét: Zágrábot, Varasdot és Kőröst szervezték újjá. A külön kormányzat élén a horvát bán állt, akinek a székhelye Zágrábban volt. A horvátországi vármegyék a báni táblán vettek részt, és a magyar országgyűlésen csak az egész Horvátországot képviselő küldöttek jelentek meg. Ugyancsak önálló igazgatást alakítottak ki az 1718. évi pozsareváci békével Habsburg-kézre került, a Marostól délre a Dunáig, keleten pedig Erdély határáig húzódó vidéken. A visszafoglalt területet, a Temesi Bánságot vagy Bánátot közvetlenül a központi kormányszerveknek rendelték alá, és élére katonai kormányzót neveztek ki. A Bánság területén polgári megyék kialakítására és ezeknek Magyarországhoz csatolására csak 1778-ban került sor. Ezen a területen is csupán egyes megyék nevét újították fel, azonban ezek területe sem volt azonos a Mohács előttiekkel. Az Erdélyi Fejedelemség területe nem került vissza Magyarországhoz. I. Lipót az 1690. október 16-án Bécsben kibocsátott és 1691. december 4-én ünnepélyes formában is megerősített oklevelével, a Diploma Leopoldinummal szabályozta Erdély közjogi helyzetét. Életre hívták a Guberniumot és a bécsi székhelyű, önálló Erdélyi Udvari Kancelláriát. 1765-ben Mária Terézia birodalmi nagyfejedelemség rangjára emelte Erdélyt. A Gubernium székhelye Nagyszeben, majd Kolozsvár lett. Az erdélyi országgyűléseket általában Kolozsvárott tartották. Erdély északi és nyugati határának kérdése 1733-ig bizonytalan és vitatott maradt. III. Károly rendeletével a korábbiaktól eltérő formában felújította a Partium területét, és Erdélyhez csatolta. Magyarország fogalmáról szólva említést kell tenni arról a területről is, amelyet Magyarország déli határain, az egykori egységes országot alkotó vármegyékből hasítottak ki, és amely igazgatási szempontból közvetlenül a bécsi Udvari Haditanács alá tartozott. Az Oszmán Birodalom ellenében a főként délszláv (horvát, szerb), valamint német és román katonákat, az említett területre menekült parasztokat csak a határok védelmére kötelezték. Ők az országban egyébként szokásos szolgáltatások alól meghatározott keretek között mentességet kaptak. A határőrvidék megszervezése 1699-től elhúzódó folyamat volt. A Duna és a Száva keleti szakaszát védő területet Szlavón határőrvidéknek nevezték. A Száva és az Una mellett a hasonló szervezetű Horvát határőrvidék került kialakításra, amely észak felé a Dráváig húzódott. A Kulpa vonalát a XVII. században már megszervezett és a horvát bánnak alárendelt báni ezredek biztosították. 1718 után a töröktől visszafoglalt Temesi Bánság egésze katonai igazgatású terület lett. A határőrök lakta területet fokozatosan keskenyítették le, és 1778-ra három ezred megszervezésével az Erdélyt elválasztó hegyek vonalát, a Temes forrásvidékét és a Duna vonalát biztosították. A határőrvidéket 1762-1766 között Mária Terézia utasítására az Erdélyben megszervezett határőrvidékkel tették teljessé. A katonai igazgatás alá tartozó, kiváltságokkal élő határőrvidékek felszámolása csak fokozatosan történt, és a XIX. század második feléig, az egységes polgári megyerendszer kialakításáig húzódott. A török hódoltság alól felszabadult terület egykori szabad királyi városai csak fo
