Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
5. Levéltártan
448 • 5. Levéltártan felelő selejtezés után - kötelesek átadni a levéltáraknak, másrészt pedig ezen történeti értékű iratok rendszeres átvételét, megőrzését és a velük kapcsolatos egyéb feladatok elvégzését a levéltárak feladatkörébe utalta. A törvényerejű rendeletet követően az iratári eredetű - azaz szervek működése során keletkezett - levéltári anyag teljes egészében a levéltárak illetékességi körébe került. A törvényerejű rendelet a Magyar Országos Levéltár és a területi levéltárak illetékességi körének elhatárolásakor az államhatalmi, államigazgatási és jogszolgáltatási szerveknél az iratképző területi illetékességét, a többi szerv esetében pedig a forrásérték jelentőségét vette figyelembe. A területi állami levéltárak közötti elhatároláskor azt vizsgálták, hogy az adott iratképző székhelye melyik levéltári gyűjtő- területhez tartozott. Egy-egy területi levéltár gyűjtőterületi illetékessége általában egy-egy megyére, illetve a fővárosra terjedt ki. Az egyes levéltárak illetékességi és gyűjtőkörének következő elhatárolása az 1969. évi 27. tvr. vonatkozó előírásai és az ezek alapján kiadott kulturális miniszteri utasítások alapján történt meg. A törvényerejű rendelet előírása szerint a két országos levéltár az országos szervek levéltári anyagát és az egyéb országos jellegű levéltári anyagot, a tanácsi levéltárak pedig az illetékességi területükön működő szervek iratait és az egyéb helyi jellegű levéltári anyagokat őriztek. A levéltárügyet generálisan szabályozó tvr. kiadása után szükségessé vált a levéltári illetékességi és gyűjtőkör fogalmának következetes használata, és ebből adódóan a gyűjtőkör hagyományos fogalmának módosítása. 1969-től a levéltári illetékességi kör fogalma mellett a gyűjtőkör fogalmát a korábbinál szűkebb értelemben, csak a személyi eredetű levéltári anyagra vonatkozóan használták. A tvr. értelmében a levéltárak illetékességi körükbe tartozó levéltári anyagot továbbra is kötelező jelleggel, ellenszolgáltatás nélkül vettek át a létrehozó szervektől, a személyi iratokat viszont gyűjthették, vagyis vásárolhatták, letétként, hagyatékként vagy ajándék gyanánt átvehették. Az egyes levéltárak illetékességi és gyűjtőköreinek elhatárolásakor alapvetően két követelmény érvényesítésére volt szükség. Egyrészt biztosítani kellett, hogy egy- egy levéltárhoz lehetőleg csak olyan típusú, olyan fajtájú fondok kerüljenek, amelyek legjobban megfelelnek az adott levéltár jellegének, sajátos feladatainak. Másrészt a proveniencia elvének tiszteletben tartása érdekében ügyelni kellett arra, hogy az egy fondhoz tartozó iratokat csak egy levéltár gyűjtse, illetve őrizze. Az első követelmény megvalósítását azonban bizonyos fokig megnehezítette az a körülmény, hogy esetenként tekintettel kellett lenni a levéltárak zavartalan munkájára, a levéltári anyag fokozottabb védelmét és jobb felhasználását elősegítő gyakorlati szempontokra is. A személyi eredetű levéltári anyag gyűjtőköri hovatartozásának kérdését illetően a vonatkozó jogszabályok a következő irányelvet fogalmazták meg: az országos levéltárak az egész ország területéről gyűjtik az országos szempontból jelentős családok és személyek anyagát, a tanácsi levéltárak az adott terület, a szaklevéltárak pedig az adott szakterület fejlődése szempontjából jelentős szerepet játszott személyek történeti értékű irataira jogosultak.
