Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

4. Irattan és iratkezelés

442 ■ 4. Irattan és iratkezelés A Ttv. hatálybalépését követően keletkezett iratok minősítésének felülvizsgála­tát a Ttv. 10. §-ában foglaltak szerint a minősítő vagy jogutódja köteles rendszere­sen felülvizsgálni, államtitok minősítés esetén 3 évenként, szolgálati titok eseté­ben 5 évenként. Ez a rendelkezés a levéltárat nem érinti. Szólni kell ezen túlmenően a jogutód nélkül megszűnt szervezetek minősített iratai­nak felülvizsgálatáról is. A rendszerváltozást követő időszakban igen sok - koráb­ban minősítési jogkörrel rendelkező - szervezet szűnt meg, ezek egy része jogutód nélkül. Ezen szervezetek által keletkeztetett iratok esetében, valamint akkor, ha az irat tárgyából az eredeti minősítő nem állapítható meg, a Ttv. eredetileg a Belügy­minisztériumot jelölte meg központi felülvizsgálati szervezetként. Ennek kereté­ben felállt egy, a legnagyobb titokbirtokos szervezetek szakértőiből (Honvédelmi Minisztérium, Belügyminisztérium, Külügyminisztérium, Országos Rendőr-főka­pitányság, Határőrség nemzetbiztonsági szolgálatok) álló munkacsoport, amely 1997 és 2006 között igen jelentős munkát végzett (MSZMP, pártállami társadalmi szervezetek, korábbi minisztériumokhoz kapcsolódó szervezetek stb.). Sajnálatos módon az idő folyamán a tevékenységre fordítható pénz csökkent, ennek megfele­lően a szakértők száma is, 2006-ban pedig a központi felülvizsgálat leállt. Ezzel egyidejűleg a kormányzati szervek átalakításával a feladat a Miniszterelnöki Hiva­talhoz került a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosítások­ról szóló 2006. évi CIX. törvény alapján. 4.10.5. A minősített iratok átadása a levéltárnak A minősített adatot tartalmazó iratok levéltári átadásáról és kutathatóságáról a levél­tári törvény 12. § (1) és (5), valamint 25. § (1) bekezdései rendelkeznek. Az ott elő­írt 15 év a törvény hatálybalépésétől értendő, tehát 1995-ben az 1980 előtt keletke­zett iratokra vonatkozott, mely iratok felülvizsgálatára - amint azt már említettük - 1 évet rendelt a jogalkotó. Az e körbe tartozó dokumentumok minősítésének tör­lése kevés kivétellel megtörtént, levéltárba adásuk elvileg nem ütközik akadályba. A levéltári törvényben rögzített fő szabály köziratok esetében az, hogy az iratot a keletkezés naptári évétől számított 15. év végéig kell közlevéltárba adni. A fő sza­bály alól az állam- és szolgálati titkot tartalmazó iratok esetében felmentést ad a jogszabály. A minősített adatot tartalmazó iratokat csak a minősítés lejárta után kell levéltárba adni, a minősítés megszűntét követő naptári év végéig. A kimentés oka az volt, hogy a jogszabály alkotásakor a levéltárak egy része sem szervezetileg, sem személyileg nem volt felkészülve a Ttv.-ben és a Ttvr.-ben foglalt szigorú kezelési­tárolási feltételek biztosítására. Ugyanakkor azok a levéltárak, amelyekben a minő­sített adatra vonatkozó őrzési és kezelési feltételek biztosítottak voltak, az érvé­nyességi idő lejárta előtt is átvehették-átvehetik az állam- és szolgálati titkot tar­talmazó iratokat. A levéltár szempontjából a minősített iratoknak az iratőrző helyen történő táro­lása felmentést jelent az esetleges kutatási kérelem esetén a minősítő hozzájárulá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom