Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
4.7. A vállalati iratok kezelése ■ 391 pú és az elektronikus iratok vegyes kezelését. A szerveknél keletkező iratok túlnyomó része ma még papíralapú, míg a nyilvántartó rendszerek többsége ma már elektronikus. A nyilvántartási rendszerekben egymás mellett él a papíralapú iktatókönyv, a számítógépes iktatási rendszer és az elektronikus iratkezelő. Az irat- kezelési szoftvereknek képesnek kell lenniük az elektronikus iratok mellett a papíralapú ügyiratok megfelelő nyilvántartására is. Biztosítani kell az elektronikus irat és a papíralapú irat összerendelését, a vegyes ügyiratok együtt mozgatását, és az ügykövető funkciónak a papíralapú iratokra is ki kell terjednie. 4.7. A VÁLLALATI IRATOK KEZELÉSE ■ HARASZTI VIKTOR 4.7.1. A vállalati iratkezelés a XIX. századtól az 1990-es évek elejéig A XIX. században végbement iparosodás hozta magával a nagyüzem kialakulását, a vállalati gazdálkodási forma létrejöttét. A magyarországi levéltárügy csak a XX. század második felében kezdett tervszerűen foglakozni a vállalati iratanyagok gyűjtésével, mert korábban a magántőke tulajdonában lévő vállalatok iratanyagai is a magántulajdon szerves részét képezték, így nem tartoztak-tartozhattak az állami levéltárügy felügyelete alá. A korszak vállalati iratkezelését elsősorban az üzleti érdek határozta meg, a gyors visszakereshetőség és a hatékony felhasználhatóság igénye. Az iktatás nem volt általánosan elterjedt, ahol iktattak, ott a folyószámos iktatást használták. Az iratok tárolására elsősorban az ún. dossziérendszer terjedt el, amelyben üzleti és levelezőpartnerek, esetleg megrendelők alfabetikus rendjében tárolták az iratokat. A keletkező iratok mennyisége a mainál jóval szerényebb mértékű volt, talán ezért is tartották azokat nagy becsben. Az elemi üzleti érdek az irattárakat is nagyobbrészt rendben tartatta. Az államosítás, állami kezelésbe vétel alapvetően változtatta meg - általában nem előnyére - a vállalatok iratkezelését. A tulajdonosváltás szemléletváltást is magával hozott, amíg a tőkésnek elemi érdeke volt a lényeges üzleti iratainak megőrzése, addig a tőkés korszakból származó iratok 1948 után nagyobbrészt értéküket vesztették. Az ország gazdasága befelé fordult, a nyugati üzleti partnerek nem- kívánatossá váltak, a szovjet befolyás alatt álló országok az államosítás útját járták. Az 1950-es évek folyamatos átszervezései, a bürokrácia elleni harc, a papírgyűjtési kampányok nem kedveztek az irattározásnak. „Gyűjtsd a papírt, újjá éled”, hangzott a kor egyik jelszava, a papír újjáéledt ugyan, de értékes tartalmak sokasága tűnt el. Levéltári szempontból eredménynek tekinthető ugyanakkor, hogy az ún. kapitalista kori vállalatok iratai az állami kezelésbe vétel után az 1950. évi 29. tvr. alapján az állami levéltári hálózat őrizetébe kerültek (lásd a 3.2.1. pontot).
