Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
38 ■ 1. Történeti segédtudományok 2. ■ A Tihanyi alapítólevél (részlet). A pecsét körül látható a király monogrammája és a tanúk aláírása Feltűnő, hogy az oklevél szövegezésében törés van. Többes szám első személyben (plurális maiestatis) fogalmazták az oklevél kezdetét és a végét. Az oklevél közepén azonban - a későbbi oklevelek elbeszélő részének (narratio) számító helyén - a szövegezés egyes szám első személyőre vált át. Az oklevél megpecsételése sem a császári kancelláriában megszokott módon történt. Míg ott ugyanis a hártya előlapján kereszt alakban behasított lyukba préselték a pecsétképet hordozó viaszt, addig a Pannonhalmi oklevélen a pecsét az itthoni Kálmán-kori szokásnak megfelelően a hátlapon van befüggesztve. Ráadásul a pecsét maga is Kálmán királyé. Az oklevélben foglalt egyházi kiváltságok is később alakultak ki Európa-szerte. Mindezek az ellentmondó tények azt tanácsolják, hogy tételezzünk fel egy eredeti oklevelet, amelyet a császári kancellária egyik Magyarországra jött tagja készített a kancelláriában általa megszokott formára. A kutatás meg is találta ezt a személyt a német császári kancelláriában Heribert kancellár idején működő, C betűvel jelzett kancelláriai tisztviselőben. Az eredeti oklevelet azonban később kibővítették, (interpolate) és a kibővített szöveget újra lemásolták az eredeti oklevél írásával és formuláival, majd Kálmán király pecsétjét helyezték a hátoldalára. A Pannonhalmi interpolált oklevelet azután felhasználták a pécsváradi (1015), a két zalavári (1019, 1024) és a bakonybéli (1037) bencés monostorok javára szóló oklevelek alakításához. Hogy a császári kancellária hatással lehetett a magyar királyi udvar írásbeliségére, azt a két I. (Szent) Istvánnak tulajdonított püspökségalapító oklevél is igazolni látszik. A pécsi (1009) és a veszprémi (1002 vagy 1009) püspökségek alapításáról szóló oklevelek sem maradtak fenn eredeti formájukban, a bennük talált formulák azonban a császári kancelláriában Heribert kancellársága idején is használt formulák közé tartoznak. Különleges hely illeti meg az első eredeti oklevelünket, a Tihanyi alapítólevelet (1055). Értékét nemcsak az jelenti, hogy első eredeti oklevelünk, hanem az is, hogy első olyan nyelvemlékünk, amelyben összefüggő magyar szövegek találhatók. A XI. század Európa-szerte nem kedvezett az írásbeliségnek, az írásreakció korának is szokták nevezni. E rövid megtorpanás után a XII. század azonban meghozta az írásbeliség további fejlődését. Ebben a században alakulnak ki a kancelláriák. Magyarországon is fellelhetjük ennek a fejlődésnek a nyomait. Az egyes királyi oklevelekben felfedezhetünk káplánt (cappellanus), kancellárt (cancellarius), jegyzőt (nótárius), pecsételőt (sigillator) és írnokot (scriptor). E tisztviselők említése ellenére nem találunk jószerével két egyformán kiállított oklevelet. Ez elsősorban annak tudható
