Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
364 ■ 4. Irattan és iratkezelés 4.2.4. Megyei írásbeliség A nemesi vármegye kialakulása a XIII. században kezdődött, már e korból származnak oklevelek, illetve kirótt bírságokról vezetett regisztrumok - a megyei jegyzőkönyvek ősei -, amelyek a megye írásbeli működésének lenyomatát képezik. A megye szervezete azonban viszonylag későn, csak a kora újkor elején szilárdult meg, törvénykezési feladatai mellé e korban vett fel egyre több igazgatási feladatot. Ennek a fejlődésnek megfelelően írásbelisége is csak e korban formálódott ki, az írásbeli dokumentumok őrzésére pedig csak még később fordítottak gondot. A megyei igazgatás kulcsfigurája az alispán mellett a vármegyei jegyző lett, akinek a szerepe főleg a XVI. században nőtt meg. A jegyző vezette a vármegyei jegyzőkönyvet úgy az ítélőszéken, mint a közgyűlésen. Az itt tárgyalt ügyekben a jegyző készítette el a fogalmazványokat. A megyei igazgatás jellegzetessége volt, hogy a hivatali működésük során keletkezett iratokat nem őrizték központilag, hanem sokáig a tisztviselők, részben az alispán, részben a jegyző tartotta magánál. A jegyzői levelesládába kerültek általában a megyei gyűléseken tárgyalt ügyek iratai (ítéletlevelek, tanúvallatások, határbejárások, tiltakozások, örökvallások, záloglevelek stb.), míg az alispán őrizte többek közt a királyi parancsokat, a felsőbb rendeleteket, a lezárt pereket, a törvénycikkeket. E gyakorlatnak is „köszönhető”, hogy számos megye korai iratanyagában komoly hiányok tapasztalhatók. A jegyzői feladatok bővülése és rögzülése magával hozta formuláskönyvek kialakulását, amelyek használata jelentősen megkönnyítette a napi munkát. A XVIII. századig a fogalmazás mellett a tisztázás is a jegyző feladata volt, az adminisztratív terhek növekedésével azonban szükségessé vált segédek csatasorba állítása. Helyettes jegyző kinevezésére már a XVII. század első feléből vannak adatok (Hont megye 1611, Turóc megye 1619), a XVIII. század közepén néhol már másodaljegyzői állást is rendszeresítettek, nem sokkal később pedig már irodai alkalmazottak, kancellisták segédkeztek a feladatok megoldásában. Az 1723: LXXIII. te. minden megye számára kötelezővé tette, hogy állandó székházat építsen, amely alkalmas közgyűlések tartására, a vármegye foglyainak elhelyezésére, illetve a levéltár befogadására. Az intézkedés nyomán a vármegyék kénytelenek voltak egyre nagyobb figyelmet fordítani a keletkezett iratok megőrzésére, több megyében megindult a keletkezett iratanyag rendezése és feldolgozása, ami általában az iratok rövid tartalmi kivonatolását jelentette. Az iratok őrzése azonban egymástól teljesen eltérő szisztémában történt, volt, ahol a családok betűrendjében őrizték, volt, ahol községek szerint, volt, ahol elöljárók szerint. A józse- fi reformok és átszervezések a megyei igazgatásra is nagy bürokratikus terheket róttak. II. József elrendelte a megyei iratok lajstromozását és rendezését, sőt 1787- től a megyéknek át kellett térniük a tárgyi sorozatok és kútfők rendszerére. Elrendelte a közigazgatási és bírósági iratok szétválasztását, illetve kötelezővé tette az iktatást, halála után azonban számos megye visszatért a régi rendszerhez.
