Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
4. Irattan és iratkezelés
4.1. Az irattanról általában ■ 347 tatók gyors térnyerésének lehetünk tanúi, és megjelenik a hitelességét csupán elektronikus formában biztosító elektronikus irat, amely esetében mind a rögzítőszerkezet, mind az elektronikus irat hordozója már nem állandó, hanem folyamatosan változó. Hasonló változáson ment keresztül a festőanyag is, amivel az írást az anyagra felvitték: a festék, gubacstinta, antracén-, illetve anilintinta, ólomrúd, majd grafit és nyomdafesték követte egymást az évezredek során. 4.1.2. Az írás műveletének terméke: az irat Az irat fogalmának pontos megadása tartalmi és formai ismérveinek együttes meghatározásával biztosítható. Az irat fogalma folyamatos változáson ment és megy át, elegendő a modern kori íróeszközök és adathordozók megjelenésére utalni, mivel az elektronikus úton keletkezett irat mind hordozóeszközét, mind tartalmát tekintve minden eddigi társánál radikálisabb változást eredményezett az iratfogalomban. A jelenleg hatályos levéltári törvény iratfogalma mind a hagyományos, mind az elektronikus iratok körét felöleli: „Irat: valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron, mikrofilmen, mágneses, elektronikus vagy bármilyen más adathordozón; tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang, kép, mozgókép vagy bármely más formában lévő információ vagy ezek kombinációja.” A történeti forrástudományoknak azt az ágát, amely az iratokkal foglalkozik, irattannak nevezzük. Az irattannak két fő területe van: a középkori irattan, más néven oklevéltan (latinul diplomatica; lásd az 1.1. alfejezetet) és az újkori irattan (aktatan, Aktenkunde). Az oklevél jogi jelentőségű tényről szóló, meghatározott formák szerint kiállított önálló, maradandó értékű irat, amely bizonyítékul szolgál. A levéltárakban őrzött újkori, illetve későbbi iratok többsége akta formájában keletkezett. Az akta vagy ügyirat egy ügy intézése során keletkezett több, egymással összefüggő, kiegészítő iratból áll. Célja elsősorban nem bizonyítás, hanem egy ügylet előkészítése és lebonyolítása (ugyanakkor tartalmazhat oklevelet, köz- és magánokiratot is). Sok ügyirat használatához már szükséges egy rendszert kiépíteni, így jön létre az irattár (regisztratúra). Az újkori irattan természetesen használja az oklevéltan vizsgálati módszereit, de a valódiság megállapításán túl fokozott figyelmet fordít az iratok ügyvitelben betöltött szerepének és történeti forrásértékének vizsgálatára is. E célok érdekében a következő szempontok szerint csoportosítjuk az iratokat, illetve vizsgáljuk az egyes darabokat: ♦ formai, külső ismertetőjegyeik (analitikus irattan), ♦ belső, szerkezeti elemeik, ♦ tartalmi ismérveik, ♦ fejlődéstörténeti szempontok,
