Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
1. Történeti segédtudományok
30 ■ 1. Történeti segédtudományok mellé, és erre keresztbe is fektettek szeleteket, majd az egészet összepréselték. Az így készült lapokat finomították, és miután egymáshoz ragasztották szalagszerűen, tekercset kaptak. A tekercsekből pedig az írás terjedelmének megfelelő darabokat vágtak le. Egy-egy ilyen darabot tomusnak (temnein = vágni), illetve volumennek (tekercs) neveztek. (Innen származik a mai értelemben vett kötet latin megnevezése.) A papirusznak csak az egyik oldalára írtak, ahol a rostok vízszintesen húzódtak, és mintegy vezették az író kezét sorról sorra. A papiruszt az ókortól a X. század közepéig használták, de előfordul papiruszra írott oklevél a XI. században is. Az arab hódítás következtében megszűnt az egyiptomi papiruszimport Európába, kénytelenek voltak áttérni másik hordozóanyagra, a hártyára (pergamen). II. Eume- nész (Kr. e. 195-158), Pergamon (innen a hártya pergamen neve) uralkodója használt először állatbőrt írásra. A hártya juh-, kecske- vagy borjúbőrből készült. Európában a X. század derekától használják. Kétféle minőségű hártyát készítettek. Az ún. déli hártyának csak az egyik oldala (húsoldal) volt gondosan kidolgozva, krétáz- va, a másik (szőroldal) azonban sárgás maradt. Az ún. északi hártyát az jellemzi, hogy mindkét oldalán egyforma finomságúra készítették ki. Míg a déli hártyát merevsége miatt a papirusz mintájára tekercsben tartották, az északi hártyát vékonysága révén hajtogathatták. A déli hártya inkább Dél-Európában, ahol korábban papiruszt használtak, terjedt el, az északi hártya pedig Eszak-Európában. Előfordult azonban, hogy Itáliában is finoman kikészített hártyát használtak, például a pápai udvarban a brévék írására. A legmodernebb anyag a papír. Kínában használták először, és onnan az arabok közvetítésével érkezett Európába a IX. században. Szélesebb körben azonban csak a XII-XIII. század fordulójától kezdik használni, Magyarországon csak a XIV. század elejétől. A nem örök érvényű okleveleket írták rá. Míg a korábbi anyagok kevéssé tudnak hozzájárulni egy-egy forrás keltezésének meghatározásához, hiszen több évszázadon keresztül használtak ugyanolyan módon kikészített hártyát, addig a papír a készítésekor használt márkajelek vagy vízjelek (filigránok) révén pontosabb keltezést is lehetővé tesz, mivel az azonos papírkészítő műhelyből meghatározott időn belül kikerült papírokon azonos jelek találhatók. Festékanyagul (atramentum) a középkorban őrölt gubacsot folyadékkal (vízzel, sörrel, borral vagy ecettel) elegyítettek, majd vitriolt adtak hozzá, és gumival vagy korommal színezték. 1.1.3. Az oklevelek belső felépítése A jól megszerkesztett oklevél észrevehetően elkülönülő részekből áll. Az oklevelet három fő részre osztják, úgymint: bevezetés (protocollum), tárgyalás (contextus) és befejezés (eschatocollum). Ez a három fő rész további kisebb részekből tevődik össze az alábbiak szerint. ♦ Bevezetés ♦ Fohászkodással, segítségül hívással (invocatio) kezdődik. A fohászkodás lehet
