Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog
3.2.1.3. A LEVÉLTÁRI TEVÉKENYSÉG ÁTALAKULÁSA 304 ■ 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog A szocialista levéltárügy intézményei - hasonlóan a többi szakterülethez - tervutasításos rendszerben, a marxista-leninista politikai-ideológia elvárásoknak is - hol örömmel, hol kényszerből - megfelelve, a szakmaiságot azért szem előtt tartva végezték feladataikat. Intézményi önálló tevékenység gyakorlatilag nem volt, minden munka a LÓK (Levéltári Osztály) közvetlen rendelkezései, munkautasításai alapján folyt még az Országos Levéltárban is. Különösen az 1950-es években érvényesült mereven ez a rendszer, az 1960-as években valamelyest meglazult a központi irányítás, ekkor már a levéltárak véleménye is érvényre juthatott. Hatalmasat változott a levéltári tevékenység struktúrája. A korábbiakhoz képest a legnagyobb horderejű változásoknak az archiválási kötelezettség minden szervre (a párt- és szakszervezetet kivéve) kiterjesztése, valamint a rendszeres iratátvételre és ezzel kapcsolatban az irattári anyag sorsának levéltári figyelemmel kísérésére vonatkozó előírások bizonyultak. A LÓK befolyást gyakorolhatott az iratkezelési szabályzatok és a selejtezési ügykörjegyzékek megalkotására. Egy 1951. évi MT rendelet előírásai értelmében a levéltáraknak az 5 évnél régebbi iratokat be kellett gyűjteniük, emellett részt kellett venniük a szintén kötelezően elrendelt iratselejtezésekben, és így véleményt mondhattak a levéltárba kerülő iratok kiválasztása kérdésében, de döntési jogosítványt egyelőre nem kaptak. Ekkortól valósult meg a levéltárak közvetlen bekapcsolódása az irattárak munkájába. Hét év múlva, 1958- ban egy kormányrendelet aztán biztosította a levéltáraknak azt a jogot is, hogy ellenőrizzék az irattári selejtezéseket, amelynek eredményeként a levéltárak dönthettek arról, hogy mi kerül levéltárba, és mi nem. Persze ehhez a Levéltári Osztálynak is volt köze: például szervjegyzékeket adott ki arra vonatkozóan, hogy mely szervektől kötelező iratokat átvenni. Ez a kormányrendelet 10 évre emelte az iratok levéltárba adásának korábban irreálisan rövid határidejét, és feljogosította a levéltárakat az irattárosképzés segítésére. A hivatalosan kötelezőn túlmenően a levéltárak szaktanácsot is adtak a szerveknek irattározási kérdésekben. A korábbi időszakban is előfordult, hogy a levéltárak népművelő programokban vettek részt, 1950 után ez a tevékenység rendszeressé vált. Hasonló mondható el a kiadványkészítésről. Zömmel a LÓK és a Levéltári Osztály kiadásában az állami és az egyházi levéltárakat is felölelő segédletsorozatok és más tudományos kiadványok jelentek meg. Az 1960-as években a területi állami levéltárak bekapcsolódtak a helytörténet művelésébe, ekkortól kezdődött meg például a forráskötetek és a történeti olvasókönyvek megjelentetése helyi kiadásban. A Levéltári Közlemények 1946 után évekig szünetelt, csak 1954-ben adhatták ki ismét. 1951-től egy másik, elsősorban módszertani írásokat, ismertetéseket és híreket közlő folyóirat, a Levéltári Híradó (1961-től Levéltári Szemle lett a neve) is megjelent. A levéltári alapfeladatok munkautasítás alapján történő egységes végzése (a levéltári anyag begyűjtése, biztonságos megőrzése, feldolgozása és a kutatók, ügyfelek rendelkezésére bocsátása) igen komoly szakmai eredményeket hozott. Az állami levéltári hálózat intézményeiben őrzött levéltári anyag mennyisége az 1950 végi
