Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog

3.1.1. Az ókori és a középkori levéltárak kialakulása

Az első kezdetleges levéltárakról nagyon keveset tudunk. Valójában primitív irattárak voltak ezek, a bennük őrzött iratok (megírt kő- és agyagtáblák, papirusz-, majd pergamentekercsek) kizárólag tulajdonosuk, birtokosuk (fejedelem, főpap, tisztségviselő, testület, család, magánszemély) céljait szolgálták.

Az ókori Kelet államaiban létrejövő első levéltárak kő- vagy agyagtáblákra vésett, karcolt iratokat tartalmaztak. Az új-babiloni korból (Kr. e. VII-VI. század) több ilyen levéltártöredék maradt fenn. 1887-ben Egyiptomban megtalálták az azóta híressé vált tell-el-amarnai agyagtáblákat, a Kr. e. XIV. században uralkodott IV. Amenho- tep (Ehnaton) fáraó, valamint előde és utóda levéltárát. A táblákon más uralkodók, a király hűbéresei által írt több száz olyan levél maradt fenn, amely például a korabeli Kánaán társadalmi viszonyaira tartalmaz adatokat. A levéltárat, amelynek megnevezéseként a feliratokon „az iratok csarnoka (helyisége)” szerepel, a város (Amarna) központjában, a királyi palota közelében lévő külön épületben helyezték el. Az ókori görög történelem mükénéi korszakának jelentős forrásanyaga a Kr. e. XV-XIII. századból észármazó, szintén agyagtáblára írt szövegeket tartalmazó levéltár, amely főként az uralkodó gazdasági ügyeire vonatkozó iratokat foglal magában. Később papirusztekercsekre, majd pergamenre írt dokumentumokból álltak a levéltárak.

A Római Birodalom levéltárairól már bővebb ismeretekkel rendelkezünk. A rómaiak templomokban őrizték irataikat, mégpedig iratféleségenként más-más templomban. így például Jupiter kapitóliumi templomában a béke- és szövetségkötések, Libertás templomában a törvények okmányait, Libitina templomában a halottak névjegyzékeit helyezték el. Az állami iratok tárolóhelye a kincstár (aerarium) volt. A római császárok két levéltárral rendelkeztek: egy mozgó levéltárral (scrinia via- toria), amelybe a legfontosabb állami és családi iratokat rakták, és ezeket mindig magukkal vitték, illetve egy, a többi irat őrzőhelyéül szolgáló állandó levéltárral (scrinia stataria).

Az első középkori levéltárak Európában a Római Birodalom példáját követve alakultak ki. Bizáncban tovább élt a római írásbeliség, a barbár fejedelmeknek is volt mozgó és állandó levéltáruk. A frank uralkodók (Merovingok, Karolingok) alatt a királyi udvarnak nem volt állandó székhelye, ezért több helyen is őriztek iratokat általában a kincstári tárgyakkal együtt. A lassan intézményesülő, az írástudók zömét magában foglaló egyházi szervezet kiemelkedő szerepet játszott az írásbeliség terjedésében és a levéltárak kialakulásában. Az V. századból rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek bizonyítják, hogy a pápai udvarban megőriztek okleveleket. Két évszázaddal később a pápai kancellária keretében létező kezdetleges levéltárról tudósítanak a források. A feudális jogviszonyok terjedésével megnőtt az iratok értéke, mivel a privilégiumok, más jogok és adományok bizonyítékaként lehetett használni azokat. Ez a jogbiztosító szerep eredményezte, hogy féltett kincsként kezelték a levéltárat, és a XIII. században ezért került - a könyvtárral együtt - a pápai kincstárba.

Németországban a császár saját tulajdonának tekintette nemcsak a családi, hanem a rendekre vonatkozó iratokat is, és mindezeket magánlevéltárában őriztette.

280 ■ 3. Magyar levéltártörténet, levéltári jog