Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.10. Az egyházi igazgatás 1000-től napjainkig ■ 253

ságok alá, ez a jogállás autonómiájuk kialakulásához vezetett (universitas magist- rorum et scholasticorum = mesterek és tanulók egyeteme). Mellettük létrejöttek kollégiumok is, amelyeket gyakran szerzetesrendek tartottak fenn. Az egyetemeken a tudományágak elhatárolásával négy fakultást szerveztek: a „baccalaureus” vagy a „magister” fokozatra jogosító, előkészítő jellegű bölcsészeti, továbbá a valamilyen „doctor” titulussal járó jogi, orvosi és teológiai fakultásokat. Az első hazai egyetemen, Pécsett (1367) az egyházi és a római jog tanítása volt fontos, azaz a jogtudó értelmiség képzése. A Zsigmond-kori óbudai egyetem (1395) már négy karral létesült. A pozsonyi Academia Istropolitana (1465) Vitéz János és Mátyás király kezdeményezésére jött létre. A Studium generale néven ismert főiskolák az egyetemeknél alacsonyabb szintű képzést nyújtottak; ilyeneket tartottak fenn a középkor végén a domonkosok, a ferencesek Budán és az Agoston-rendi szerzetesek Esztergomban (vö. a 2.10.1.4. ponttal). A rövid életű hazai egyetemek mellett nagyobb számban tanultak magyar deákok külföldön is, Párizsban, Páduában, Bolognában, Bécsben, Krakkóban, Prágában stb.

2.10.1.3. A SZENTSZÉKI BÍRÁSKODÁS

A középkorban az egyház saját rendi bíróságai a szentszékek (sacra sedes) voltak, ahol egyfelől az egyházi személyek és testületek mindenféle peres ügyeiben (a birtokperek kivételével), másfelől a világiaknak a lelki-vallási bűnökkel, az egyházi törvények megsértésével kapcsolatos cselekményei fölött döntöttek. így a szentszékek voltak illetékesek a világi személyek gyilkossági, házassági, hitbér-, hit-, illetve esküszegési, végrendeleti, uzsora- és tizedfizetési ügyeiben is. A bűnösöket a ve- zeklés különféle súlyú módozataival sújtották. Az igen széles középkori hatáskört a magyar királyok és a világi rendek már a XV. századtól fokozatosan korlátozták, az 1647: XV. te. nyomán pedig nagyon erősen beszűkítették.

Minden püspökségnek saját szentszéke volt, ahol az egyházmegyén belül első fokon bíráskodtak, és a szerzetesekre nézve hasonló jogkörrel rendelkeztek az apátok, illetve a provinciálisok (tartományfőnökök). Másodfokon a fellebbviteli bíróságok az érseki főszentszékek voltak. Ezek fölött különleges jogállást élvezett a Prímási Főszentszék mint harmadfokú rendes bíróság - ti. nem tartozott az Apostoli Szentszékhez -, de egyúttal másodfokon illetékes volt az érseki bíróságok első fokon lezárt pereiben is. A szentszéki bírói tisztet a püspök és az érsek helyett rendszerint helynök (vicarius) gyakorolta, egyénileg vagy meghatározott bírótársakkal.

2.10.1.4. SZERZETESSÉG

A IV. századtól kezdve a késő római császárságtól támogatott közösségek vallási életével elégedetlen személyek gyakran remeteségbe vonultak. Őket monachus- nak, azaz egyedülélőnek nevezték. Az együtt élő szerzetesrendi intézmény megala