Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)

2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

2.6.3. Központi kormányzati szervek

156 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története

A korszak állami berendezkedésének egyik fő sajátossága a végrehajtó hatalomnak nevezett központi államigazgatás túlsúlya volt. Ezt láthattuk az Országgyűlés és az Elnöki Tanács viszonyában, de jelentkezett a bíróságok függetlenségének és a helyi igazgatás önkormányzati elemeinek megszüntetésében is (vö. a 2.6.4. és a 2.6.5. pontokkal).

2.6.3.1. A MINISZTERTANÁCS ÉS BIZOTTSÁGAI

A Minisztertanács (kormány) hatáskörét és működési módját az 1949-es Alkotmány csak nagy vonalakban írta körül két jogosítványi körben. Egyrészt, mint általános hatáskörű államigazgatási szerv elvileg az államigazgatás körébe tartozó bármely ügyben intézkedhetett, konkrétan pedig össze kellett hangolnia a minisztériumok és egyéb országos hatáskörű szervek munkáját, irányítani és felügyelni a tanácsok tevékenységét, továbbá jogosult volt az államigazgatás bármely ágát közvetlen felügyelete alá vonni és erre külön szervet létesíteni. Másrészt a tényleges kormányzati munka keretében gondoskodott a gazdasági tervek kidolgozásáról és megvalósításáról, meghatározta az egészségügyi ellátás rendszerét, a kulturális fejlesztés irányát, és biztosította azok személyi és anyagi feltételeit, védte az állami és társadalmi rendet, az állampolgárok jogait stb. (A törvényszövegnek ezek az általánosító megfogalmazásai merőben eltérő tartalommal töltődtek meg a tervutasításos, illetve a megreformált gazdaságirányítási rendszer vagy az ötvenes évek rendőrállama és a későbbi liberálisabb berendezkedés körülményei között.)

A Minisztertanácsot annak elnöke (a kormányfő) és 4-6 elnökhelyettese, továbbá az államminiszterek és a minisztériumokat vezető miniszterek alkották. 1953- tól tagja volt továbbá az Országos Tervhivatal elnöke, 1961-1970 között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, 1984-től a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. Az Alkotmány lehetőséget biztosított államminiszterek kinevezésére, illetve megválasztására is, e tisztségek betöltésére azonban rendszerint csak politikailag kiélezett helyzetekben, időszakokban, így 1949-1952 között, 1956- ban, majd utána 1957-1965 között, illetve 1987-1990-ben került sor. A Miniszter- tanács hetenként vagy kéthetenként ülésezett, és az üléseken többségi szavazás útján, testületileg hozta határozatait.

A Minisztertanács működését kiterjedt - jogállása szerint országos hatáskörű szervként funkcionáló - hivatali apparátus segítette. Kezdetben ezt a feladatot egyedül a Minisztertanács Titkársága látta el, amely 1990-ig fennállt. E szervezeten belül, illetve a Népművelési Minisztériumban az 1950-es években önálló osztályok foglalkoztak a tájékoztatáspolitika és sajtórendészet ügyeivel, amelyek a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnevezéssel 1956 decemberében szerveződtek önálló, országos hatáskörű szervvé. A tanácsok feletti kormányzati felügyelet céljából 1962-ben a Minisztertanács Titkársága Jogi Osztályából a Minisztertanács Tanács