Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
134 ■ 2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története (eredetileg a király nevében) kinevezett kormánya november 1-jétől ennek „végrehajtó és kormányzó szerveként” funkcionált. Országszerte helyi nemzeti tanácsok alakultak. November 16-án a vidéki küldöttek és a társadalmi szervezetek képviselőivel kibővült „Nagy Nemzeti Tanács” az országot önálló és független népköztársasággá nyilvánította. A Tanács az alkotmányozó nemzetgyűlés összeüléséig az állami főhatalom gyakorlását a Károlyi vezette népkormányra ruházta, és meghatározott körben törvényalkotási feladatokkal is megbízta, ezeket néptörvényeknek nevezték. 1919. január 11-én a Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága Károlyit a köztársaság ideiglenes elnökévé választotta, aki azután új ideiglenes kormányfőt nevezett ki. Az 1919 áprilisára tervezett alkotmányozó nemzetgyűlésig átmenetinek szánt államszervezet jellegzetes vonása volt a kormánybiztosi intézmény széles körű alkalmazása, valamint az ország föderatív átalakítása kiindulópontjának szánt nemzetiségi autonómiák (német, ruszin, szlovák) jogszabályi megalapozása. A jogszolgáltatás terén kiterjesztették az esküdtbíráskodást, és új intézményként hozták létre a munkaügyi bíróságokat. A karhatalom új országos szervezeteként állították fel a Nemzetőrséget. A győztes antanthatalmak által kijelölt demarkációs vonalakon túl 1918 végére ténylegesen megszűnt a magyar kormány és közigazgatás hatalma. Ezeket a területeket - Erdélyt, a Felvidéket és a Délvidéket - a szomszédos országok megszállták és birtokba vették. A megmaradt területen a helyi közigazgatás szervezeti keretei megmaradtak, ugyanakkor a törvényhatósági bizottságok és képviselő-testületek helyét ideiglenes néptanácsok vették át. 2.5.2. Magyarországi Tanácsköztársaság (1919) A rendkívül súlyos külső és belső helyzetben a népköztársaság államrendszere az ország megmaradt területén sem tudott stabilizálódni, és a Párizsban ülésező békekonferencián diktáló nagyhatalmak újabb területek kiürítését követelő jegyzéke nyomán, 1919. március 20-21-én összeomlott. A Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja megegyezett az egyesülésről és a hatalom közös átvételéről a kommunista program alapján. Ennek nyomán március 21-én a Budapesti Munkástanács proklamálta a Tanácsköztársaság kikiáltását, amelynek központi hatalmi szerve a Forradalmi Kormányzótanács lett. Ennek tagjai - szovjet mintára - a népbiztosok voltak, a minisztériumok neve népbiztosságra változott. A legfőbb jogforrást az első időszakban a Forradalmi Kormányzótanács rendeletéi jelentették, így április 2-án az ideiglenes alkotmány is ilyen módon lépett életbe. A véglegesnek szánt alkotmányt a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése június 14-23. közötti kongresszusán fogadta el. Az új államiság, a képviseleti demokráciával szakítva, a proletárdiktatúra elvére épült. A politikai jogok nem minden állampolgárt, csak az új hatalom által a „társadalomra hasznos munkából élőnek” minősített „dolgozókat” illették meg. A választójogból kizárták mindazokat, akik nyereségszerzés céljából bérmunkát alkalmaztak,
