Levéltári kézikönyv (Budapest, 2009)
2. Magyarország kormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeinek története
2.4. A dualizmus kora (1867-1918) ■ 123 Fiume (Rijeka) kikötővárosra a magyar és a horvát fél egyaránt igényt tartott, ezért az uralkodó 1867-ben királyi biztost állított, akinek tisztét 1870-től ideiglenes közigazgatási kormányzás, a (korszak végéig fennálló) fiumei provizórium váltotta fel. A város élére a magyar kormány előterjesztésére az uralkodó által kinevezett fiumei magyar-horvát tengerparti kormányzó került, aki a kivételezett autonómiával rendelkező városi törvényhatóság felett törvényességi felügyeletet gyakorolt, de 1889-ig a város pénzügyeit is irányította. 1873-tól a kormányzó látta el a tenger- hajózás közlekedési, műszaki, jogi és rendészeti ügyeiben eljáró és felügyelő miniszteriális szakigazgatási szerv, a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság elnöki tisztét. Az államfő, a király jogállását az 1848. áprilisi törvényekhez képest az 1867: XII. te. lényegében nem módosította, viszont a magyar belpolitikával való közvetlen érintkezéséhez eleve utat nyitott a nádor helytartói jogainak eltörlése és a nádorválasztás elhalasztása. A X. te. értelmében az országgyűlést a zárszámadás és az új költségvetés elfogadása előtt is feloszlathatta vagy elnapolhatta. Az uralkodó számára lényeges végrehajtó hatalmi jogosítványokat biztosítottak a külügyi és hadügyi felségjogok. Belkormányzati jogkörét egy 1867-es bizalmas minisztertanácsi határozat összegezte: főfelügyeleti, szervezési és kinevezési jogai magukban foglalták az államigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás szervezeti és személyzeti ügyeit, sőt a modern gazdasági létesítmények alapításának és a közlekedés fejlesztésének, különösen a vasútépítésnek az engedélyezését. Az uralkodónak voltak a feudális korból örökölt jogosítványai is, így a nemesség, magasabb rang, kitüntetés adományozása, a hitbizományok létesítésének engedélyezése, az egyházak feletti főfelügyelet, különösen a katolikus egyház szervezetét és főpapjainak kinevezését illető főkegyúri jog. Politikai szempontból a legfontosabb a király ún. előszentesí- tési jogköre volt, azaz a kormány csak az uralkodó előzetes jóváhagyásával terjeszthetett törvényjavaslatot az országgyűlés elé. Végső soron a kormány nem csupán az országgyűlési többségtől, hanem az uralkodótól is függő helyzetbe került. A törvényhozást a dualizmus idején az 1848-ban kialakított kétkamarás ország- gyűlés végezte. A képviselőház tagjait egyéni választókerületekben, a rendiséget felváltó népképviseleti formában, vagyoni cenzushoz (1874-től adócenzushoz) kötött választójog alapján, nyílt szavazásos rendszerben választották meg. A választási ciklus időtartamát 1886-ban 3 évről 5 évre emelték. A főrendiházat az 1885: VII. te. reformálta meg. Az arisztokrácia tagságát évi 3 ezer forint földadó fizetéséhez kötötték, a katolikus főpapok számát is csökkentették, és minden bevett egyház képviseletét biztosították. Kizárták a kormány kinevezésétől függő főispánokat, bekerültek viszont a Kúria és Budapesti Tábla elnökei, a fiumei kormányzó. Ötven helyet a minisztertanács előterjesztésére az uralkodó élethossziglani kinevezéssel töltött be. A főrendiháznak a horvát arisztokraták és egyházi méltóságok is tagjai voltak. A kormányzattól független állami ellenőrzés megteremtését jelentette az Állami Számvevőszék létrehozása, amely az állami vagyon kezelése és az állami számvitel kontrollja mellett a költségvetés végrehajtását kísérte figyelemmel (1870: XVIII. te.). A parlamentnek felelős magyar kormány a kiegyezés után az 1848: III. te. szerint
